Doja Cat: világszerte tarol "Say So" Hír

Hirdetés

Doja Cat ugyan egyik napról a másikra lett híres „Moo” című slágerével, azonban ez a siker nem történt előzmények nélkül.

Már fiatalon is zenészkarrierre vágyott, köszönhetően családja támogatásának, tehetsége már hamar megmutatkozott: tinédzserként zongorázott és táncolt, 18 éves korára pedig már lemezszerződéssel rendelkezett.

2014-ben jelentette meg „Purr” című minialbumát, majd 2018-ban megérkezett első albuma is „Amala” címmel, rajta olyan slágerekkel mint „Roll with Us”, illetve a „Go to Town”. Nem sokkal az album megjelenése után, de még ugyanabban az évben jött ki önálló kislemezként „Moo” című dala, amely megismertette a fiatal sztár nevét a világgal, köszönhetően a számhoz készült egyszerű, önirónikus videóklipnek is, amely a Youtube-on már több közel 70 milliós nézettség fölött jár.

Doja Cat azonban bebizonyította, hogy nem egyslágeres előadó, és 2019-ben már a második albumát jelentette meg „Hot Pink” címmel, melynek sikere felülmúlta bemutatkozó lemezéét. A „Hot Pink” olyan slágereket tartalmaz, mint a Tyga vendégszereplésével készült „Juicy”, amely 80 milliós nézettségével már túlszárnyalta a „Moo” sikerét is, illetve legújabb sikere a „Say So” amely megjelenése óta folyamatosan a rádiós lejátszási listák élvonalában tartózkodik, valamint a TikTok egyik legnépszerűbb dalává vált a tánckihívásoknál.

Doja Cat bevallása szerint a „Say So”-t a 70-es évek funkzenéje, és a house zene populáris hangzása inspirálta. Talán e két stílus ötvözésének köszönhető az, hogy a dal mostanra megállíthatatlanul a slágerlisták élére tört, népszerűsége pedig megjelenése óta folyamatosan növekszik.

 

Sony Music

Kapcsolódó

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM – mert minden gyermek hangja számít A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő

Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír

Classical:NEXT 2026 Budapest A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között. A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze