Egy bad trip és a britek - új Sean Darin videó az éterben Cikk

Sean Darin - Hugh Grant

Az ismert és elismert hazai producer, Szepesi Zsolt az elmúlt időszakban a legkülönfélébb előadókkal készített súlyosabbnál súlyosabb trackeket. A Hugh Grant című dalban is egy ismert hazai énekes hallható, a hozzá készült, Aphex Twin világát idéző videó pedig maga a teljes téboly.

A hazai könnyűzene egyik megkerülhetetlen alakja Szepesi Zsolt, aki 2013-ban indította útjára elektronikus szólóprojektjét. Első remixére rögtön lecsapott Armin Van Buuren holland kiadója, de később jelent meg dala Avicii kiadójának gondozásában is. Sean Darin neve tehát a nemzetközi vizeken sem ismeretlen, miközben itthon a legkülönbözőbb stílusú előadókkal kollaborál, és rántja ki őket egy pillantás alatt a komfortzónájukból. Nincs másképp ez a most megjelent Hugh Grant esetében sem - a RISK álnév mögött ugyanis az egykori HS7 frontember, Szűcs Krisztián áll, akivel évekig közösen alkotott NAZA nevű közös zenekarukban. A Hugh Grant első demója egyébként 2017 óta kallódott Sean Darin folderében - először instrumentális dal szeretett volna, de a NAZA-stúdiózás után, egy kedd hajnalon megkérte zenésztársát, hogy rappeljen rá kicsit az alapokra. Az impró olyan jól sikerült, hogy 90%-ban ez a 3 évvel ezelőtti verzió hallható a dalban most.

Hirdetés

Az ütős undergound UK garage-house megőrülés nem véletlenül viseli az angol színészóriás nevét, erről Sean Darin a következőképp mesél:

“Hugh Grant minden filmben olyan, mintha ugyanazt a szerepet játszaná, hogy ő Angol, nagy betűvel. Semmi többet nem visz bele, csak hozza, hogy ő az elegánsan távolságtartó, felsőbbrendű, fejlett sziget, és valahogy azt az érzést kelti, hogy akinek ez nem tetszik az mit sem ért. Felszínesen elegáns és visszafogott, de valójában egy gigantikus egó. Matyi, a mi klipünk főhőse ennek a jól felépített képnek pontosan az ellentéte mindenben. Végigkövetjük egy napját, miközben különböző tudatmódosító szerek hatásait éli át, és a maga "eszközeivel" ő is menő angol akar lenni, mint Hugh Grant.”

A videót Porkoláb Norbert rendezte, aki amellett, hogy Sean Darin állandó alkotótársa klipek terén, a több nemzetközi és hazai fesztiválon is díjazott Álmatlan című dokumentumfilmet is jegyzi. A kisfilm a dal mondanivalójára épül - egy görbe tükör, ami felveti azt a kérdést, hogy biztos jó nekünk, ha mások akarunk lenni, mint amik vagyunk? És ha felveszünk stílusokat, és átveszünk viselkedési formákat, akkor vajon azokká is válunk? És kell nekünk ez egyáltalán?

“Kelet-európaiként nagyon szeretjük majmolni az angol kultúrát. És közben ez a dal, ez a klip megmutatja azt, hogy a legmenőbbek akkor vagyunk, ha önazonosak, autentikusak tudunk lenni. És ez csak akkor lehet, ha merészen vállaljuk magunkat. Így, itt, a mi eszközeinkkel, Kelet-Európában.”

Így született meg tehát ez a vibráló klip, ami a főszereplőt kíséri végig tébolyult útján, és aminek kiteljesedése egy LSD trip - ezt nem titkoltan a rendező és a művész közös nagy kedvence, Aphex Twin inspirálta.

Sean Darin folyamatosan az újdonságot kutatja a zenében - az ad erőt számára, ha sikerül valami olyat írnia, amilyet még ő maga sem hallott. Így született meg tehát a Hugh Grant, amit a tervek szerint további, eddig a fiókban lapuló trackek követnek nemsokára. Ígérete szerint tehát egy szürettel teli, eseménydús időszak következik.

 

SeanDarin

Kapcsolódó

"Éjféltájt" - a Wellhello forró partidallal tér vissza Cikk

Wellhello - Éjféltájt Megérkezett a Wellhello legújabb dala, az "Éjféltájt", ami az első a hat számos albumról, a "Gelato"-ról. Mostantól öt héten keresztül érkeznek a forró cuccok, amikhez fagyit is adnak a srácok, hogy ne legyen melegetek! "Az elmúlt időszakban inkább merengősebb, szomorúbb, lassabb dalokkal jöttü

Örömzenéléssel lepte meg a Söndörgő a járókelőket Cikk

Örömzenéléssel lepte meg a Söndörgő a járókelőket A Söndörgő idén ünnepli 30. születésnapját. A három évtized számos sikert hozott a zenekar számára, de a szakmai-díjak, a neves kiadó és Grammy-közelsége mellett is a legfontosabb az évek során az maradt, hogy a közös muzsikálás örömet okozzon nekik és az embereknek. Ebből adtak ízelítőt egy spont

Milyen felzabálni mások nyomorát? Válasz a Bohemian Betyars új klipjében Cikk

Bohemian Betyars - Bánatszalonna “Szomorú vagy? Egyél egy kis csokit, az biztosan segít majd!” - valószínűleg mindannyian hallottuk már ezt a jótanácsot életünkben legalább egyszer. Viszont mi a helyzet akkor, ha valaki nem tud megállni egy tábla csokinál vagy egy doboz fagyinál, hanem ezeknél sokkal (de tényleg sokkal) több kell

Jelvényt és kislemezt rejt a Vad Fruttik díszdoboza Cikk

elvényt és kislemezt rejt a Vad Fruttik díszdoboza Három budapesti koncerttel zárja MÉLY elnevezésű turnéját a Vad Fruttik május elején. A kulturális központokban, színháztermekben zajló műsorhoz a rajongóktól kértek és kaptak színpadi elemeket Likó Marciék, köztük foteleket, szobanövényeket és lámpákat. A fővárosban még egy különlegességgel készü