‘Every Loser’ - megérkezett Iggy Pop 19. nagylemeze Cikk
Hirdetés
Iggy Pop vadonatúj ‘Every Loser’ című kiadványa egyben 19. szólólemeze, és emellett az első együttműködése a Grammy-díjas és többszörös platinalemezes producer, Andrew Watt által alapított Gold Tooth Records-zal.
Ahogy a „Frenzy” című előfutár felfedte, az ikon ezúttal régi gyökereihez nyúl vissza, miközben megőrzi a modern lírai nézőpontot és hangzást. Az újdonság az ősi rock 'n' rollt idézi meg 11 zeneszámban, 2019-es komor és elmélkedő ’Free’ című korongja után ismét rettenthetetlenül ünnepli az életet.
Az ’Every Loser’ borítója pedig egy eredeti műalkotás, amelyet a világhírű kortárs képzőművész, Raymond Pettibon készített. Pettibon a ’70-es évek végén robbant be, és olyan előadók számára tervezett jellegzetes, képregényszerű rajzokat, mint a Sonic Youth és a Black Flag. Pettibon munkáit széles körben kiállították az Egyesült Államokban és szerte a világon, beleértve a New York-i High Line Billboardban és a Tel Aviv-i Művészeti Múzeumban.
Az új album bakeliten és kétféle CD-n is elérhető. A zenei anyag továbbá a legendás fanzine, a PUNK Magazine exkluzív Iggy-számát kínálja, amely többek közt egy Flea által készített interjút is tartalmaz Iggyvel.
Iggy Pop: Every Loser teljes album >>>
Magneoton Music Group
Kapcsolódó
Lezárul az UPBEAT első szakasza – Új lendülettel folytatódik az európai világzenei együttműködés Cikk
Lezárult az UPBEAT Platform első fejezete - és indul is a következő. A magyar Hangvető vezette konzorcium az európai zeneipar kiegyensúlyozására, a feltörekvő művészek támogatására és a kulturális sokszínűség megőrzésére szövetkezett. Mit ért el a projekt az első három évben, és hogyan tovább?
A
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t