Galantis & Dolly Parton: 'Faith'' - dal és klippremier Hír

Hirdetés

Vadonatúj slágerrel jelentkezett az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Galantis! Ezúttal Dolly Partonnal és Mr. Probzal közösen szolgáltatják a fülbemászó dallamokat. Christian Karlsson és Linus Eklöw párosa pedig legújabb stúdiólemezüket is bejelentették, ami „Chruch” címmel jelenik meg 2020-ban.

„Fontos számunkra, hogy a zenénknek mondanivalója is legyen” - mondta a zenekar, akik ismét egy mély szövegű dallal kápráztatják el a közönséget. „Közelgő lemezünk címe sem feltétlenül egy építményre vagy konkrét vallásra utal, inkább emberekre, akik egy jobb emberiség reményében közösséget alkotnak.”

A dalban a legendás, nyolcszoros Grammy-díjas Dolly Parton is közreműködött. „Éppen telefonon beszéltem Christiannal a „Faith” című dalról, majd említette készülő albumukat is, ami a „Church” címet viseli…Tudtam, hogy jó helyen vagyok” - mesélte a country- és pop-énekesnő. Az új trackben Mr. Probz énekes-zeneszerző is közreműködik, ezzel még lenyűgözőbbe téve a kollaborációt. A holland előadóhoz olyan nagyszerű dalok köthetők, mint a „Waves” vagy a „Nothing Really Matters”.

Pörgős év áll a Galantis mögött, „Bones” című megaslágerük levakarhatatlan a slágerlistákról, a klubok folyamatosan pörgetik számaikat, a „No Money” pedig többszázmilliós streamet generált a zenei digitális platformokon.

 

Magneoton

Kapcsolódó

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM – mert minden gyermek hangja számít A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő

Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír

Classical:NEXT 2026 Budapest A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között. A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze