Háborúról és popzenéről szól a Blahalouisiana új dala Hír

Blahalouisiana - Budapest Park

Hirdetés

A Nem hittek Lennonnak című dalt a kiábrándultság egy összetett, de nagyon is konkrét formája ihlette.

A dal középpontjában egy konfliktus áll, a háború és a popzene mostoha kapcsolata. Közeli rokonaink, a csimpánzok is háborúznak időnként, az emberiség történelme pedig háborúk története. Ebben pedig – bármilyen szomorú is –, nincs semmi új, és úgy tűnik, nem is lesz változás” – árulta el Szajkó András, a zenekar gitárosa, a dal szövegének írója.

A popzene csak a huszadik század derekán született, így az első háborúellenes slágerszövegek, a legidősebb, békére hívó popdalok is körülbelül hatvanévesek lehetnek. „Mai szemmel irigylésre méltó a hippimozgalmak lelkesedése és optimizmusa, amivel, ha csak a könnyűzene szintjén is, de szembeszegültek az értelmetlen pusztítással. Még ilyen távolról is szinte érezni, hogy mi lehetett akkor a levegőben: az a naiv hit, hogy egy jól sikerült dal, ha csak egy fikarcnyit is, de hatással lehet a világ folyásra. Ahogy teltek az évek és az évtizedek, úgy született egyre több háborúellenes dal, de velük együtt újabb háborúk is, és úgy tűnt el lassan a lelkesedés és az optimizmus. Mára már egyértelmű, hogy még a békéről szóló legszebb dalok sem nyomnak sokat a latban, a történelem továbbra is háborúk története, bármilyen elszomorító is ezt megénekelni” – fogalmazott Szajkó András.

A Blahalouisiana jelenleg a Szeressetek turnéval járja az ország klubjait, áprilisban pedig ők nyitják majd a szezont a Budapest Parkban.

 

Blahalouisiana

 

Kapcsolódó

AWS: megjelent a legújabb single a májusban érkező nagylemezről Hír

AWS - Fények nélkül Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. “Régóta dolgozunk az AWS zenekarral, és klipkészítés tekintetében mindig az egyik legrugalmasabb és legkreatívabb zenek

Tiszta lappal indítja az évet a Woodstock Barbie Hír

Woodstock Barbie - Clean Sheet Az újrakezdés nehéz ügy, de mindig csak addig nehéz, amíg bele nem kezdünk. A Woodstock Barbie decemberben még erősebben tért vissza, és végre itt az új daluk, a Clean Sheet, egy igazán nem mindennapi klippel.  A Woodstock Barbie még nyár elején búcsúzott el előző énekesnőjüktől, de hamar megtalá

Itt egy újabb kiadatlan Linkin Park szám, április 12-én érkezik az kiadvány! Hír

Linkin Park – Friendly Fire A generációs himnuszokat összegyűjtő Linkin Park április 12-én mutatja be karrierje első legnagyobb slágereit Papercuts (Singles Collection 2000-2023) címmel. A 2020-as Hybrid Theory (20th Anniversary Edition) és a Meteora (20th Anniversary Edition) tavalyi rajongói lelkesedése végül arra inspirá

Tim is Now - Visszatér az alapokhoz a Brains új dala Hír

Brains - Time is now Megjelent a Time is now, amely a „régi” Brainst idézi hangulatában és hangzásában is, a hozzá készült klip pedig igazán formabontó lett. „A kezdeti zenei stílusunkra jellemző, keményebb hangzású drum ’n’ bass dalról van szó. Visszatértünk az alapjainkhoz és az angol nyelvhez is, és állandó társ