Introvertált dal címmel jelent meg Azahriah legújabb kislemeze Cikk

Azahriah - Introvertált dal

Hirdetés

Az év egyik legjobban várt nagylemezének előfutára annak ellenére, hogy kifejezetten gyors tempójú, vidám szám, fontos és komoly témát feszeget: azt, miként egyeztethető össze egy popsztár élete a folytonos reflektorfénnyel.

„Szándékosan írtam ennyire kendőzetlenre a szöveget – magyarázza Azahriah. – A dal egy minden nap zajló belső vívódást ír le, amely időszakosan felerősödve köszön vissza az életemben. Már a hírnév előtt is fura, nyomasztó érzést okozott bennem az idegen környezet, az ismeretlen helyzetektől, beszélgetésektől nagyobb feszültség keletkezett bennem, mint ami a környezetemből levont következtetések szerint egészségesnek számít. Viszont, ha ezektől az élményektől elvágom magam, akkor befordulok, és ez hosszú távon még rosszabb.”

Az Introvertált dal fontos párbeszédet nyithat meg a Z generációs rajongók körében zárkózottságról, félénkségről és szorongásról – illetve arról, hol húzódnak a határvonalak ezek között. Szerencsére ma már társadalmilag is egyre többet beszélünk az olyan, széles tömegeket érintő jelenségekről, mint a szorongás (vagy kifejezetten a szociális szorongás), és ennek köszönhetően mind többen mernek segítséget kérni.

 

A dalhoz tartozó kisfilm Azahriah – és tágabb értelemben minden előadó – nyilvánossághoz való viszonyát dolgozza fel: az ehhez kapcsolódó nyomást, a teljesítménykényszert, a közönség olykor irreális elvárásait. A felkavaró videóklipet, amelyben végül kiderül ki a titokzatos figura Azahriah nyomában, Drakula Out Of Town, azaz Ballagó Dániel rendezte.

 

Azahriah press

Kapcsolódó

Lezárul az UPBEAT első szakasza – Új lendülettel folytatódik az európai világzenei együttműködés Cikk

Lezárul az UPBEAT első szakasza Lezárult az UPBEAT Platform első fejezete - és indul is a következő. A magyar Hangvető vezette konzorcium az európai zeneipar kiegyensúlyozására, a feltörekvő művészek támogatására és a kulturális sokszínűség megőrzésére szövetkezett. Mit ért el a projekt az első három évben, és hogyan tovább? A

Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk

Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé

Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk

Nem vagyunk egyedül a nehézségek tengerén – új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól   Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat. A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk

Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban   Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t