Itt a The Royal Freak Out új nagylemeze, az Emergence! Hír
Hirdetés
Poptól a post-rockon át a metálig sokféle zenei világba utaztat a The Royal Freak Out új lemeze, ami úgy marad egységes, hogy mégis széles zenei spektrumot ölel fel. Az Emergence szeszélyes, de érett lemez. Hallgassátok meg!
Daniel Ek biztosan csóválja a fejét, hogy ennyit kellett várni az Emergence megjelenésére, de annak bizonyára ő is örül, hogy (a Royal Freak Out rajongók kemény magját is meglepve), került a lemezre több 5 perc alatti dal is. Első két kislemezük után a 2018-as LP jóval kiforrottabb és átgondoltabb zenei világot kezdett meg, ami az évek során csak még tovább érett, köszönhetően a zenekar eddigi legerősebb felállásának; az alapító Farkas Balázs (gitár, ének) és Sipos Ábris (basszus) mellé Rátkai Márton (gitár, űrállomás) és Magda Zsolt (dobok) érkeztek, akikkel az Autopilot zenekar miatt már amúgy is összefonódtak a szálak korábban.
A zenekar tagjai mind úgy érzik, hogy ez lett a legerősebb anyag, amit eddig összeraktak, erről ők maguk így nyilatkoznak:
"Ez az album reprezentálja a legjobban a zenekart az eddigi hanganyagok közül. Hangulatában csapongó, a dalok stílusát tekintve pedig sokszor meglepő lett. Szeszélyes lemez, olyan, mint mi vagyunk." - Farkas Balázs
"A legjobb anyag, amit eddig letettünk az asztalra. Számomra minden szempontból egy érett rock lemez, és az alkotói folyamat is rengeteg szép élményt adott. Élőben eljátszani ezeket a dalokat pedig egyenesen mennyei lesz. " - Sipos Ábris
“Ezen a lemezen szó szerint eljátszottam minden hangot a dobon, amit ismertem és imádtam az összes munkafázist a dob mikrofonozástól az utolsó pár decibeles arányozásig. Koncerten tali!” - Magda Zsolt
"Mindannyiunk korábbi élményei, tapasztalatai és elképzelései is a helyükre kerültek. Szinte minden másodperce elvisz valahova, ahonnan a lemezre írt témák és dallamok érkeztek, ezért az a ritka helyzet állt elő, hogy a lemezt (nagyon) sokadik hallgatásra sem tudom megunni." - Rátkai Márton
Az Emergence-t a Pinewood stúdióban vették fel Ábris, Zsolt és Köge felügyelete alatt, a masteringet pedig Ábris Zwickl Ábellel közösen készítette, és decemberben már megjelent róla egy single, két hete pedig egy kellemesen kitekert klip is. Az albumot élőben március 11-én a Robotban hallhatjátok majd először, ahol vendégük lesz a Sosevolt, akik ezen az estén mutatják be legújabb, Age of the deadly mammal c. kislemezüket, illetve régi fehérvári cimborájuk, a The Rebels is. Ne hagyjátok ki!
The Royal Freak Out
Kapcsolódó
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus
10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír
A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő
Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír
A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között.
A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm
Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír
Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze