Jon Bon Jovi a családjáról írta legújabb dalát Cikk
Hirdetés
Új klip jelenet meg Bon Jovi, a ’2020’ című, tizenötödik stúdiólemezéről ’Story of Love’ címmel. A videóban a rocksztár nappalijában több, eddig sosem látott, személyes családi ereklyét, fotókat, személyes tárgyat is láthatunk.
Az amerikai zenész Rock & Roll hírességek csarnokának tagja, több, mint három évtizede meghatározó alakja a globális könnyűzenei életnek, 130 millió lemezt adott el, és 35 millió rajongónak adott már koncertet több, mint 50 országban. Bon Jovi az évet a ’Here Comes the Sun’ című Beatles dal feldolgozásával kezdte, amelyet Jo Biden beiktatásánál játszottak el, míg tavaly ősszel pedig a ’One Night Like This’ című koncertfilmjét adta ki, ahol a ’2020’ című lemez dalait adták elő először élőben.
„Remélem, ha az emberek hallják a dalt és nézik a videót, magukat és családjukat látják benne. Nem hiszem, hogy bárki is elfelejtené, hogy milyen volt a tavalyi év, és ugyan száz év múlva már nem élünk, de remélhetőleg ez a dal átadja az érzést, hogy milyen idők voltak ezek” – mesélte az amerikai zenész az új daláról.
Kapcsolódó
Lezárul az UPBEAT első szakasza – Új lendülettel folytatódik az európai világzenei együttműködés Cikk
Lezárult az UPBEAT Platform első fejezete - és indul is a következő. A magyar Hangvető vezette konzorcium az európai zeneipar kiegyensúlyozására, a feltörekvő művészek támogatására és a kulturális sokszínűség megőrzésére szövetkezett. Mit ért el a projekt az első három évben, és hogyan tovább?
A
Megvan a 2025-ös Sávlekötő Camp győztese Cikk
Több mint két hónap után véget ért a Sávlekötő Camp by OTP Junior 2. évad. A dalszerzők tehetségkutatójában a táborozók folyamatos kihívásokat teljesítve készítettek saját dalokat, a döntőben pedig élőben, egy-egy 15 perces koncerttel bizonyítottak a táborvezetőknek és a több mint ezer fős közönsé
Új klip a Kiss Tibi és az Aranyakkordtól Cikk
Új dallal jelentkezett Kiss Tibi, Vastag Gábor és Gábor Andor „UFO” triója, a Kiss Tibi és az Aranyakkord. A Gálya egy izgalmas, kollázs technikával készült klipet is kapott, hogy a nyárba úsztassa a hallgatókat.
A Gálya csírája még 2023-ban indult, amikor a csapat Hawaii-on adott koncertet és t
Több mint 130 zenekar alakul az idei Gitármánia Táborban Cikk
Összesen 13 professzionálisan berendezett teremben, 80 zenész által nyújtott 110 program zajlik az idei Gitármánia és Zenei Továbbképző Táborban. A szolnoki Tiszaligeten július 21-től 27-ig zajló eseményre jelentkező zenészpalánták nemcsak előadásokon, kurzusokon vehetnek részt, hanem az eddigi t