Kortárs költők verseiből született A Bence kalandjai új albuma Cikk

A Bence kalandjai - 1bor1vers

A Bence kalandjai második nagylemeze az 1bor1vers nevet viseli, a 12 dal mindegyikét egy-egy kortárs költő jegyzi és az 1bor1vers gasztro-kulturális projekt kapcsán születtek. A lemezen szereplő költők közt szerepel például Parti Nagy Lajos, Krusovszky Dénes és Nádasdy Ádám is. Az új lemez bemutatója március 23-án, a B32-ben lesz.

A Bence kalandjai Jobbágy Bence gitáros-dalszerző szólóprojektje, korábban olyan zenekarokból ismerhettük, mint a Muriel vagy a Kodachrome. A most megjelenő második lemeze az 1bor1vers, amely eredetileg Ugron Zsolna és Budavári Dóri gasztro-kulturális kezdeményezésének a neve. Ennek célja, hogy közelebb hozza az irodalmat a közönséghez: az első évadban „még csak” verseket és borokat párosítottak össze, tavaly pedig a versek megzenésítésére kérték fel Bencét.

Hirdetés

„Az 1bor1vers Balaton-felvidéki borászatok és kortárs magyar költészet találkoztatása. A különböző balatoni helyszíneken megrendezett eseményeken a vendégek egyszerre kóstolhatják a helyi borokat, miközben hallgathatják a kifejezetten a borokhoz párosított, megzenésített verseket. Mivel én is a környéken élek, még inkább magaménak tudom érezni ezt a projektet és remélem, hogy ezzel a lemezzel is sikerült átadnom valamit abból, amit nekünk, nekem ez a csodálatos táj jelent”meséli Bence az 1bor1vers projektről.

 A verseket maguk a borászok választották, ebben Bende Tamás volt segítségükre – ő írta a lemezen szereplő Ahogy van c. verset is. A dalok között helyet kapnak régebbi, közel 10 éves írások és olyanok is, amelyek kifejezetten erre az alkalomra születtek. Bence számára nem újdonság a versmegzenésítés terepe, első, Tengerek c. lemezén is több feldolgozás hallgatható.

 „Ami nekem a munkafolyamatban újdonság, kihívás volt, hogy míg máskor általában szép egymásutánban születnek a dalok egy lemezre, most szinte egyszerre kellett a tizenkettőn dolgozni. Két hétig mással se foglalkoztam, napi egy dal volt a cél ahhoz, hogy az ősbemutatóra elkészüljek. A másik, hogy ebből a sokféleségből egységes lemezt írjak, a tizenkét külön kis világot összekapcsolja a zene. Szerintem ez jól sikerült, talán még jobban is működnek a dalok albumként hallgatva, mint magukban.”

A lemezen az alábbi költők versei hallhatók: Babiczky Tibor, Bende Tamás, Bognár Anna, Jancsó Zoltán, Kiss Dávid, Kiss-Horváth Ágnes, Krusovszky Dénes, Nádasdy Ádám, Parti Nagy Lajos, Péntek Róbert, Seres Lili Hanna és Tóth Csilla.

 „A költők szerencsére kivétel nélkül pozitívan reagáltak, mindenkinek tetszett a megzenésítés. Parti Nagy Lajossal egy kicsit finomítottunk a Lehet mértékben a tagoláson, Kiss-Horváth Ágnes pedig szeretett volna valami refrénszerű részt a dalba, így került bele a gitáros középrész, hogy aztán tudjunk ismételni egy versszakot. Nagyon tetszett nekem ez a projekt, hogy ilyen sokan beletettük, amink van, az időnket, a tudásunkat, a kreativitásunkat. Lehetett is érezni Dóri kertjében a bemutatón, hogy itt most valami értékes dolog született. Örülök, hogy részese lehettem.” - Mondta el Bence a dalok írásáról. – „A ‘Borozó rigmusok’-on (Bognár Anna) különleges élmény volt dolgozni, nagyon érdekes játék a magyar nyelvvel. Úgy éreztem, hogy ezt a dalt csak azért tudom megírni, mert ebbe az országba születtem, ebben a kultúrában nőttem fel és ezalatt sok Sebőt és Kalákát hallgattam.”

 Az album számait egytől-egyig Bence egyedül játszotta fel:

„A lemez hangszereléséhez szinte csak gitárokat használtam (doromb, kávéscsésze és egy ikeás homokóra szerepel még rajta). Nagyon élveztem a sok hangszerrel körülvenni magam és keresni azt a legegyszerűbb megszólalási formát, ami már elég ahhoz, hogy első hallásra is jól működjenek a dalok. Rég gitároztam ilyen jóízűt!” – mondta.

Az 1bor1vers lemezbemutatója március 23-án lesz a B32-ben, ahol A Bence kalandjai koncert vendége lesz Günsberger Ákos gitáros és Noémo is.

 

A Bence kalandjai

Kapcsolódó

Komplex előadó-támogatói programot indít a WMMD Cikk

artist2watch Független hazai előadók részére indít egy komplex támogatási programot a WMMD. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban - a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható. A WMMus

Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma Cikk

Dresch Quartet: Live in London Az EFG London Jazz Fesztiválon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet.  A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg. „A zene az energiáról szól. Amikor felléptünk a színpadra már érezni lehetett a londoni közönség szeretetét, vá

Koncertlemezt adott ki a Góbé 15. születésnapjáról Cikk

Góbé 15 Live Müpa lemez Megjelent a Góbé 15 Live Müpa lemez, amely a zenekar tavalyi, 15. születésnapjára repíti vissza a hallgatókat. A koncertlemezen az élő megszólalás energiái mellett az előadás vendégeinek köszönhetően a dalok soha nem hallott változatban csendülnek fel, hol klasszikus zenei, hol hiphop elemekkel ki

Tedd ki a polcra életed koncertjét, és támogasd a daganatos gyermekek kezelését! Cikk

Bin There árverés tételek Négy év után újraindul a Bin There és a Budapest Park közös projektje. Ennek lényege, hogy olyan zenekari “szemetet” zárnak palackba, ami a rajongók számára igazi kincs. Kopott pengetők, szakadt gitárhúrok, széttört dobverők, lezúzott mikrofonok, berepedt cintányérok, rongyos setlistek, vagy éneke