Május 12-én érkezik a Paramore album! Hír

A Grammy-díjas rockbanda május 12-én adja ki legújabb, After Laughter című lemezét, amelyről már két dal is debütált: a beharangozó „Hard Times” után a „Told You So”-val biztatta a rajongóit az együttes.

Hirdetés

Az album készülését meglehetősen viharos körülmények előzték meg: 2010-ben két eredeti Paramore-tag is kilépett az együttesből, majd idén több éves kihagyás után állt össze újra a banda, ha nem is az eredeti felállásban. A közös munka továbbra sem volt felhőtlen, voltak olyan pillanatok, amikor abban sem voltak biztosak, hogy egyáltalán készül-e még Paramore lemez. “Akartunk új albumot, de egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hogyan tudnánk összehozni, egyáltalán nem voltunk összhangban.” – foglalta össze a borúsidőszakot Hayley Williams, a Paramore énekese.

Az After Laughter végül egy év kemény munkája után készült el, a lemez 12 vadonatúj számot tartalmaz, amelyből kettő már debütált a nagyérdemű előtt: a „Hard Times” és a „Told You So” is eltávolodni tűnik a megszokott pop-punk hangzástól, és egy funkie-sabb, játékosabb irányba indul.

A dalokhoz egy-egy vidám, színes videó is készült – a „Hard Times” klip 18 millió megtekintést produkált egy hét alatt tart YouTube-on, a „Told You So”-hoz készült videó is 6 milliónál tart. Utóbbi azért különösen kedves az együttes számára, mert frissen visszatért dobosuk, Zac Farro rendezte.

Az After Laughter talán épp a kimondott konfliktusok miatt egy friss, őszinte album lett, amelyet nagy örömmel fogunk hallgatni a nyáron – nem beszélve a banda VOLT Fesztiválos koncertjéről!

 

Sajtóanyag: Warner Music

Kapcsolódó

Teljes a Művészetek Völgye 2025-ös programja Hír

Művészetek Völgye 2025 - Franz Ferdinand live Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye, amely az idei évben a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója főtámogatásával valósul meg. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas 10 napon át a m

Akciós és újra elérhető koncertjegyek - Májusban jön a Live Nation Koncert Hét 2025 Hír

Live Nation Koncerthét 2025 Nincs még meg a nyári programod? A Koncert Héten most összeállíthatod a saját nyári line up-odat, május 5. és 11. között ugyanis olyan világsztárok koncertjeire válthatsz kedvezményesen jegyet, mint a Guns N’ Roses, Lionel Richie, a Queens of The Stone Age vagy éppen Billy Idol. A Live Nation ráad

Mire magad rendbe rakod, elcsesződik a világ - megjelent az Analog Balaton új klipje Hír

Megjelent az Analog Balaton új klipje A tavaly ősszel megjelent Repedés lemez egyik legegyetemesebb dala, a Rajtad most különleges videóval egészül ki. Az egymást követő, apokaliptikus képek a világvége első és a teljes elengedés utolsó pillanatát mutatják meg; amikor újra tiszta lappal indulhatnánk, de végül csak a teljes káosz jut n

A Palaye Royale melegít az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban Hír

A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara   A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban. A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, mo