Május 5-én érkezik érkezik Ed Sheeran ötödik albuma Hír
Hirdetés
Az úttörő, négyszeres Grammy-díjas popzseni a kivonás matematikai alapművelettel elnevezett, új korongjával zárja egy évtizedet átölelő albumkorszakát. A közelgő, Ed énekes-dalszerzői gyökereit felidéző LP a személyes gyász és remény hátterében íródott. A ’-’ (Subtract) a bolygó egyik legnagyobb sztárjának legsebezhetőbb és legőszintébb mivoltát mutatja be!
Ed saját szavaival élve: „Egy évtizede dolgoztam a Subtract-on, próbáltam tökéletes, akusztikus albumot faragni, több száz dalt írtam és rögzítettem világos elképzeléssel arról, hogy szerintem mi legyen. Aztán 2022 elején egy sor esemény megváltoztatta az életemet, a mentális egészségemet, és végül azt, ahogyan a zenére és a művészetre tekintek. A dalírás az én terápiám. Segít megérteni az érzéseimet. Mindenféle irányított gondolkodás nélkül kezdtem a dalszerzésbe, azt írtam, ami épp kijött belőlem. És alig több mint egy hét alatt egy évtizedet érő munkával helyettesítettem a legsötétebb gondolataimat.
Egy hónapon belül a várandós feleségemmel közölték, hogy daganata van, és csak a szülés után lehetett kezelni. A legjobb barátom, Jamal, akire testvérként tekintettem, hirtelen meghalt, és azon kaptam magam, hogy a bíróság előtt állok, és megvédem tisztességemet és dalszerzői karrieremet. Keresztüljártam a félelmet, a depressziót és a szorongást is. Úgy éreztem, megfulladok, fejjel a felszín alá süllyedek, felnézek, de nem tudok rajta áttörni levegőért.
Előadóként nem éreztem úgy, hogy olyan alkotásokat tudnék hitelesen behozni a világba, amelyek nem tükrözik pontosan, hol vagyok, és hogy életemnek ezen a pontján, hogyan is kellene kifejeznem magam. Ez az album viszont tisztán ezt képviseli. Kinyitja a csapóajtót a lelkemben. Most először nem próbálok olyan lemezt készíteni, amely tetszeni fog az embereknek, csupán olyasmit adok ki, ami őszinte és igaz ahhoz, ahol felnőtt életemben tartok.
Ez a tavaly februári naplóbejegyzés, és az én módszerem ennek értelmezésére. Ez a ’-’ (Subtract).”
Amióta Sheeran 12 évesen először tanulta meg Eric Clapton „Layla” című felvételét gitáron, szíve kitárulkozott az énekes-dalszerző előtt. A szülői házban olyanokon felnőni és dalaikat játszani, mint Damian Rice-é, Bruce Springsteené és Bob Dylané – akiket annak idején édesapja, John mutatott meg – a ’-’ (Subtract) érkezése valahol mindig is Ed láthatárán volt. Habár a zeneszámok és az írási folyamat teljesen új értelmet és irányt vettek az Ed-et ért, kemény történések hatására, egy dolog azonban érintetlen maradt: mégpedig az erős vágy, hogy az énekes-dalszerzői kompozíciók iránti szeretetével készítsen el egy anyagot. És most, amikor eddigi legintimebb művének kiadására készül, a ’-’ (Subtract) időszerű emlékeztetőül szolgál arra, hogy Sheeran miért maradt generációja egyik legtehetségesebb szövegírója; egy művész, aki saját élményeit bontja le a rajongók számára, hogy vigaszt és összetartozást éljenek meg.
A ’-’-ben Sheeran énekművészetének határát feszegeti, hiszen pályafutása legmélyrehatóbb dalszerzőiségét adja. Aaron Dessnerrel (The National) közösen dolgoztak az íráson és a produkción tavaly februárban, miután a pár megismerkedett közös barátjuk, Taylor Swift révén. Több mint 30 szerzeményt írtak egy hónapos stúdiómunkájuk során, és a gyűjtemény végső, tizennégy számát gördülékenyen köti össze a remek produkció a visszafogottabb, folkos stílustól a merészebb, teljes zenekaros/zenekari feldolgozásokig.
Ed Sheeran 2011-ben robbant be a brit zenei színtérre ’+’ című debütáló kiadványával egy csapásra megszilárdulva történelmet alkotó művészként, majd érkezett az ’x’, ’÷’, „No.6 Collaborations Project” és a legutóbbi ’=’ karakterű anyag követte – egy olyan katalógussal, amelyből Sheeran a világ egyik legnagyobb zenei sikertörténete lett a 21. században.
‘-‘ (Subtract) dallista:
-
Boat
-
Salt Water
-
Eyes Closed
-
Life Goes On
-
Dusty
-
End Of Youth
-
Colourblind
-
Curtains
-
Borderline
-
Spark
-
Vega
-
Sycamore
-
No Strings
-
The Hills of Aberfeldy
Magneoton
Kapcsolódó
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus
10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír
A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő
Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír
A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között.
A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm
Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír
Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze