Március 20-án érkezik Alicia Keys vadonatúj albuma, az alicia Hír
Hirdetés
Alicia Keys, a 15 Grammy-díjjal büszkélkedhető, globális sztár, hosszú szünet után végre bejelentette, régen várt új albumának megjelenését. Az új lemez, amely 4 évvel követi Alicia előző kiadványát, „Alicia” címmel fog megjelenni 2020. március 20-án.
A megjelenést egy vadonatúj dal vezette fel, melyet a rajongók már ismerhetnek: az „Underdog” egy különleges videóklippel együtt került kiadásra, mely tökéletesen reprezentálja az album pozitív, életigenlő üzenetét. Megjelenésekor a dal egyike volt a legtöbbet kért számoknak világszerte, illetve magas hallgatottságot ért el a Spotify listáján is. Alicia nagyon büszke erre az albumra, és az volt a célja, hogy kiálljon vele az elnyomottak, az „underdog”-ok mellett, de közben megmutassa vidám és energikus oldalát is.
Az albumot egy hatalmas, világkörüli turnén mutatja be, mely az „Alicia – The World Tour” címet kapta és tematikája szoros összhangban áll az album vizualitásával és zenei sokszínűségével. Alicia így nyilatkozott a közelgő turnéról: „A szeretet, és az élet ünnepe lesz, tele olyan mágikus energiával, amit csak az élő zene varázsa adhat.”
Az album megjelenését követi majd Alicia Keys új könyve is, amely a „More Myself” címet kapta, és 2020. március 30-án kerül a könyvesboltok polcaira. Alicia Keys „Alicia” című albuma 2020. március 20-tól lesz elérhető a Sony/RCA Records kiadásában.
Sony Music
Kapcsolódó
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus
10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír
A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő
Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír
A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között.
A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm
Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír
Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze