Megérkezett Berta'Lami első saját dala Hír

Berta'Lami -

Hirdetés

Dzsúdló 'Állat' című slágeréből már sokaknak ismerős Berta'Lami hangja. Az énekesnő, aki már a Budapest Park színpadán is állhatott Dzsúdlóval, most saját dalát is megmutatja a közönségnek, megérkezett "Nyílik" című szerzeménye.

"A szöveg mondanivalója számomra az az állapot, mikor vergődök, és nem azt csinálom, amihez értek: az éneklést. A virág a tehetség szimbóluma benne. Mindenkinek a saját kis tehetségét jelenti, amihez vagy nem mer nyúlni, vagy nem tudja mit kezdjen vele, esetleg nem is tudja mi az" - mesélte az énekesnő.

Berta'Lami érkező 4 dalos, 'Szirmok' című EP-je, az útkeresésről és az előadó önmaga megismeréséről szól, különleges stílusával és mondandójával könnyen azonosulhat a közönsége.

 

Supermanagement

Kapcsolódó

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM – mert minden gyermek hangja számít A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő

Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír

Classical:NEXT 2026 Budapest A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között. A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze