Megérkezett Grazzy és Cold Gee közös EP-je - Bemutató a Turbinában Cikk

Geddo, Grazzy X Cold Gee dupla lemezbemutató

Hirdetés

A GrossKidzből is ismert, Grazzy és Cold Gee ragadós verzéi, Bari basszusokkal dúsított, feszes és telített beatjei teszik jellegzetessé vadiúj, ’PROJECT G’ című EP-jüket. A trap srácok élőben is elhozzák új kislemezüket a Turbinába június 3-án, akik őrjöngések, fejen táncolás, sírás és miegymás hangulatokkal fognak elkápráztatni mindenkit, aki jegyet vált!

Grazzy és Cold Gee egyaránt bővelkedik már nagyobb volumenű szólóprojektekben. A 2022 decemberében megjelent ’G.G.C.’ (’Grazzy Goin Crazy’) című album, illetve szintén tavalyi megjelenésű "Zuhanás” című Cold Gee-EP mind osztatlan sikert aratott a magyar trapszcénában. A "Kérsz Még?" című kollabjukkal pedig egyenesen lehengerelték a dinamikusabb trap irányzatért rajongó hallgatókat.

„Ezután gondolkoztunk el azon, hogy ebből kell még. Túlzottan jó és kiegészítő energiákat tudunk egymásnak adni, mint Jin és Jang” – emlékezett vissza Grazzy a pillanatra, amikor úgy döntöttek, egy egész EP-lemezprojektbe vágnak.

A ’PROJECT G’ 2022 decemberében kezdődött, amelybe később együttműködőként becsatlakozott a mix- és masteringért felelős Bari, valamint az EP-n szereplő egyetlen feat, Bruway is, aki egy rendkívül fejlődő, fiatal előadó.

Mind a hat, megjelent számban hatalmas energiák szabadulnak fel, amit Grazzy és Cold Gee élőben is bemutat majd a Turbinában június 3-án, sőt dupla ünnep lesz, ugyanis GEDDO is érkezik „SZAKADÁS” című mixtape bemutatójával.

Project G dallista:

  1. 1010

  2. Édeskés

  3. OGOD

  4. Palota Jedi (feat. Bruway)

  5. Sanchez

  6. 4848

 

Magneoton Music Group

Kapcsolódó

Lemezre kerültek a Ladánybene 27 korai ska dalai Cikk

Ladánybene 27 ska Menekülés címmel jelent meg a Ladánybene 27 albuma, amelyen a zenekar korai, ska korszakának ikonikus dalai hallhatók. A 15 számot eddig még sosem rögzítették profi körülmények között, így a felvételek készítése során a fő szándék az eredeti hangszerelés és hangzás megőrzése volt. Május 9-én a Kob

Komplex előadó-támogatói programot indít a WMMD Cikk

artist2watch Független hazai előadók részére indít egy komplex támogatási programot a WMMD. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban - a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható. A WMMus

Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma Cikk

Dresch Quartet: Live in London Az EFG London Jazz Fesztiválon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet.  A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg. „A zene az energiáról szól. Amikor felléptünk a színpadra már érezni lehetett a londoni közönség szeretetét, vá

Koncertlemezt adott ki a Góbé 15. születésnapjáról Cikk

Góbé 15 Live Müpa lemez Megjelent a Góbé 15 Live Müpa lemez, amely a zenekar tavalyi, 15. születésnapjára repíti vissza a hallgatókat. A koncertlemezen az élő megszólalás energiái mellett az előadás vendégeinek köszönhetően a dalok soha nem hallott változatban csendülnek fel, hol klasszikus zenei, hol hiphop elemekkel ki