Megjelent a Follow The Flow második lemeze, az ‘Ég és föld’ Hír
Hirdetés
Megjelent a Follow The Flow második lemeze, az ‘Ég és föld’, és ahogyan a cím is utal rá, a rajta hallható dalok megmutatják az igazán nagy magasságokat és mélységeket is.
2019 végén a zenekar egy boldog időszak, teltházas koncertek, alkotótábor és rengeteg jó élmény után érkezett meg a legmélyebbre, mikor az egész világon beütött a pandémia.
“Mindenkinek átállt az agya a rossz érzésre. A mennyet és a poklot is megjártuk, és persze mi sem tudtuk átugrani a karantén dalokat, mint például a “Tavasz”, amiben a boldogságot kerestük. A csúcson hagytuk abba egy időre, aztán újra éreztük a reményt, mikor egy teltházas Budapest Park koncerttel tértünk vissza 2021-ben” - mondta Fura Csé. - “Az album koncepciója hamar összeállt a fejemben, a cím pedig két értelmezésben is nézhető. Ég és föld, azaz menny és pokol, amit megjártunk, a kettő közötti különbség pedig tényleg ég és föld. Nem lehet összehasonlítani!”
Ahogy a zenekar fogalmazott, az elmúlt hónapokban egy sinus-görbét írt le az életük, az elkészült album pedig teljesen végigköveti a pandémia időszakát.
Az elején nagyon fentről indul a szerzemények hangulata, majd jön a mélypont, utána pedig “A holnap küszöbén” című dalnál ismét pozitívvá válik a hangvétel, átlendül a nehézségeken, és a végén kicsúcsosodik. A dal címek is a meleg és hideg árnyalatok között ingadoznak ezen a bizonyos Sinus-görbén.
“A borítón is látható: mögöttünk a teltházas Budapest Park, előttünk pedig az apokalipszis időszaka van ábrázolva. Látható, hogy mennyire mások lettek a körülmények” - mesélte Fura Csé.
A korong megjelenése után néhány nappal, szeptember 17-én élőben is meghallhathatja a közönség az új dalokat a Budapest Parkban, ahol persze a korábbi kedvenc slágerek is megszólalnak. A lemez fizikai formában már a MOL-kutakon megvásárolható!
Follow The Flow: “Ég és föld" a Spotify-on >>>
Follow The Flow
Kapcsolódó
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus
10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír
A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő
Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír
A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között.
A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm
Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír
Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze