Megvan az AWS új énekese! - Itt egy új dal, februárban indul a 2023-as turné Hír

AWS új kezdete

Hirdetés

Csaknem két éve már, hogy elment Siklósi Örs, a világ elveszített egy csodát. Hiánya még mindig felfoghatatlan, de amit itt hagyott, az örökké tart. Ebből merített erőt a zenekar, akik nem adják fel közös gyerekkori álmukat és együtt haladnak tovább a sokszor nagyon nehéz, de gyógyító úton. Ehhez az úthoz csatlakozik most egy régi jóbarát, Stefán Tomi, hogy közösen menjenek tovább.

Az AWS új időszámítása most elkezdődik: megújult felállásban rögzítettek egy dalt és forgattak egy klipet, a Tokay Péter vezette Pixelfilm stábjával, amely a mai napon jelent meg.

„Olyan szakmai és emberi bizalmat fektet belém a zenekar, amit talán még soha senki, és ezt minden tőlem telhetővel viszonozni szeretném. Nehéz erről beszélni, gondolkodni sem könnyű rajta, de egy csodálatos dolgot vihetek tovább, és igyekszem kihozni a helyzetből és magamból is az abszolút maximumot” – mondta Stefán Tomi. Az Odaát című dalról így fogalmazott: „Szerintem a dal hangulata, atmoszférája egyértelműen azt hozza magával, amire mindannyian összpontosítani próbálunk: az újrakezdés, egy folytatás kezdete, amibe annyira pozitívan és elszántan kezdünk bele, amennyire csak lehet. A szöveget is tagadhatatlanul ebbe az irányba vittem, mert ez a dal egy új fejezetet indít. A saját életem elmúlt éveinek is kitörölhetetlen része volt a gyász, és a zenekar is nehéz időszakon van túl, viszont együtt, barátokkal, a családunkkal, a szeretteinkkel, az egész AWS crew-val kéz a kézben indulhatunk tovább. Ez egy gyönyörű dolog, erről szól ez a dal nekem.”

“Gyerekek voltunk amikor elkezdtük ezt a zenekart, a fél életünket ez a közös pont határozta meg. Örs hiánya most már egész életünkben elkísér minket, emléke ott lesz minden este, minden hangban és szóban. Sokáig nem volt világos, hogy merre tovább, de Tomi szemében pont ugyanazt az fanatikus elhivatottságot látjuk, ami minket is jellemzett az elmúlt 16 évben, és ez nagy lendületet adott a folytatáshoz.” - mondta Brucker Bence gitáros a zenekar alapító tagja.

Az AWS februárban egy öt állomásos turnéra indul: Debrecenben, Kecskeméten, Győrben, Miskolcon és Pécsett is színpadra állnak, május 26-án pedig kislemez-bemutató koncertet tartanak a Budapest Parkban. Együtt mennek tovább – a közönségért, önmagukért, egymásért és Örsért.

AWS turné 2023 - eddigi állomások

  • 2023.02.11. Debrecen // Roncsbár

  • 2023.02.24. Kecskemét // Ápoló Klub

  • 2023.03.10. Győr // Bridge Hallgatói és Oktatói Klub

  • 2023.03.18. Miskolc // Helynekem

  • 2023.03.24. Pécs // Pécsi Est

  • 2023.05.26. Budapest // Budapest Park

 

AWS

Kapcsolódó

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Hír

Egy hét múlva indul a VI. Boglart fesztivál Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Hír

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött lét

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

Sziget 2025: megjött a 11 milliomodik Szitizen Hír

Megjött a 11 milliomodik Szitizen 2025. augusztus 11-én, hétfőn, a fesztivál zárónapján, 14 óra 30 perckor belépett a Szigetre a kezdetektől számított 11 milliomodik látogató. Kormos Emília Panna életében először jár a Szigeten és rögtön a bejáratnál fotósok hada fogadta, hisz’ ő a kezdetektől számított 11 milliomodik Sziget-láto