Minifesztivált visz a Budapest Parkba a Carson Coma Cikk
Hirdetés
Szeptember 1-re egy nagyon különleges eseményt álmodott meg a Carson Coma a Budapest Parkba. Nagykoncertjük előtt ugyanis két színpadon összesen hét olyan előadót vonultatnak fel, akikről úgy gondolták, hogy még nagyobb figyelmet érdemelnek, ezért most szeretnék megmutatni őket a közönségüknek is. A rendezvény a Mastercard támogatásával valósul meg.
A Carson Coma kétségkívül az ország egyik legkedvelhetőbb és legkreatívabb produkciója. A srácok júniusban teltház előtt mutatták be a Budapest Parkban nemrég megjelent IV című nagylemezüket - a koncerten a színpadkép is az album borítóját idézte fel. Talán nem is gondolnánk, hogy egy ilyen volumenű műsor megvalósításán mennyi ember dolgozik a háttérben, éppen ezért a Mastercard támogatásával megjelenő kisvideóban most a Carson Coma családra, vagyis a zenekart körülvevő crew-ra irányul a rivaldafény, akik elmesélik, mi mindent tesznek azért, hogy a közönség felhőtlenül jól érezze magát. A kisfilm segítségével kicsit jobban megismerhetjük a stáb tagjait, és őszintén mesélnek arról, mitől lesz családias a légkör a turnén, miért olyan különleges ez a csapat, miközben olyan kulisszatitkokat is megosztanak a nézőkkel, hogy milyen a hangulat a turnébuszban.
A Carson Coma család szeptember 1-jére pedig még nagyobbá duzzad, tulajdonképpen meghívják vendégségbe a haverokat, ugyanis a szívüknek kedves előadókat invitáltak meg a Parkba, amiből végül egy egész minifesztivál kerekedett. Ez egyébként nem az első “akciójuk”, hogy értékes, feltörekvő produkciókra hívják fel a közönség figyelmét, hiszen évek óta turnéznak együtt fiatal tehetségekkel.
“A Mastercard örömmel támogatja ezt a minifesztivált, hiszen a Carson Coma azt képviseli ezzel a rendezvénnyel, amire a Mastercard az utóbbi években különös figyelmet fordít: felkarolja azokat a feltörekvő innovatív tehetségeket, akiknek nincs lehetőségük eljutni egy szélesebb közönséghez, hiszen tech cégként pontosan tudjuk, hogy a magas minőség mellett, a célközönség bizalmából lehet csak építkezni” - mondta Rácz Anna, a Mastercard szenior marketing szakértője.
Ezen az estén viszont megemelik a tétet, és két színpadon összesen hét előadót vonultatnak fel. Velük tart a népzenei elemeket a pszichedáliával mesterien vegyítő Mordái; mindenki kedvenc szittya rappere, Dé:Nash; a saját zenei irányát csak “fúziós ska”-ként definiáló Hakumba; az egyszálgitáros dalait húsbavágóan őszintén prezentáló Hegedűs Józsi; a húzós gitárrifekkel operáló, garázsrockban nyomuló Hocuspony; valahol a jazz-progresszív rock-indie-latin zenék furcsa tengelyén lavírozó kisbetűs ünnepnapok és a hazai jazz egyik izgalmas, fiatal hangja, a Nagy Emma Quintet. És ha mindez nem lenne elég, az este headlinerét, a Carson Comát reggelig tartó bulik követik majd: az évtizedek óta az ország elsőszámú indie partisorozatának számító Tesco Disco, illetve a pszichedelikus vizekre kalandozó Moonbase Patel Disco.
Carson Coma @ Budapest Park jegyek >>>
Budapest Park
Kapcsolódó
Jótékonysági koncert - A Budapest Parkban debütál a Superalbum Cikk
Október 1-jén a Budapest Park színpadán egyszerre szólalnak meg a jövő és a jelen hangjai: kilenc ismert hazai előadó – köztük a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island, a Carson Coma és még sokan mások – áll színpadra a Superar gyermekkórussal közösen. Ez az egyszeri és megismételhetetlen est
Budapestre jön Sara Landry! Cikk
Szeptember 19-én elszabadulnak az energiák az MTK Parkban, ahol a YOUTOPIA sorozat újabb fejezetéhez érkezik: a headliner ezúttal nem más, mint a hard techno koronázatlan királynője, Sara Landry. Frissen a Tomorrowland nagyszínpadáról, és a DJ Mag Top 100-as listájának 75. helyéről érkezik Budapes
Lezárul az UPBEAT első szakasza – Új lendülettel folytatódik az európai világzenei együttműködés Cikk
Lezárult az UPBEAT Platform első fejezete - és indul is a következő. A magyar Hangvető vezette konzorcium az európai zeneipar kiegyensúlyozására, a feltörekvő művészek támogatására és a kulturális sokszínűség megőrzésére szövetkezett. Mit ért el a projekt az első három évben, és hogyan tovább?
A
3+ órás show-val készül a Guns N’ Roses Budapestre Cikk
A Guns N’ Roses a történelem egyik legmeghatározóbb rockzenekara, akik nemcsak előkelő helyet tudhatnak maguknak számos „leg” listán, de dalaikat több generáció fújja a mai napig, egy Guns N’ Roses koncert mindig kiemelt eseménynek számít. Legutóbbi budapesti koncertjükre egy nap alatt elkelt az ö