Monstre videóval jelentkezett a budapesti Solidity Hír
Hirdetés
A májusi HammerWorld magazin mellékleteként jelent meg a melodikus-progmetal úthenger Solidity Evolution of Prodigality című bemutatkozó nagylemeze. A négy részből álló címadó dal befejező tétele, a Masterpiece of a Stoned Heart kapott most méltó videót.
A monstre klipről “Penge”, a zenekar frontembere osztott meg néhány információt:
“Örömmel jelentjük, hogy sikerült vizuális formába öntenünk az ‘Evolution of Prodigality’ című albumunk egyik kiemelkedő darabját, a ‘Masterpiece of a Stoned Heart’ címre keresztelt zenei monstrumot, mely nagyon jól összefoglalja, hogy milyen irányt képvisel jelenleg a zenekar. Ez a harmadik hivatalos videónk az albumról, amely egyben az ajándékunk is mindazoknak, akik ebben az évben is követtek minket, tomboltak velünk a koncerteken, vagy zenekarként zúztak mellettünk az ország különböző klubjaiban. A videót a Kill Monday Management csapatával forgattuk. A 2022-es turné lezárásaként december 3-án láthattok minket utoljára három kiváló banda társaságában a Budapesti S8 Underground Club színpadán.”
Az Evolution of Prodigality album elérhető a H-Music Hungary webshopjában, valamint az összes online streaming oldalon.
A koncert hivatalos eseménye >>>
H-Music Hungary
Kapcsolódó
Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír
A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik.
A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus
10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír
A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő
Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír
A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között.
A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm
Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír
Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze