Négy új dalt hozott az év végére a USNK Hír

Hirdetés

A tavalyi X-Faktor győztes USNK négy új dallal örvendezteti meg a közönségét: EP formájában kiadtak három angol nyelvű dalt, valamint közösen készítettek egyet magyarul, ByeAlex-szel.

„Nagyon sokat köszönhetünk az X-Faktornak, hiszen az elmúlt egy évet gyakorlatilag végig koncerteztük, a kisebb kluboktól a legnagyobb fesztiválokig.” – mesélte Laskay Nimród, a rapduó egyik tagja. „Be kellett látnunk azt is, hogy mivel minden nap a turnébuszban ültünk nem volt időnk a kreatív, alkotói folyamatokra, így sajnos kevés új dal született” – tette hozzá.

A srácok rengeteg visszajelzést kaptak azzal kapcsolatosan, hogy rappeljenek újra angolul is, így eleget téve ezen kéréseknek született meg a három dalos EP, mely a Variety címet kapta. A zene és a szöveg teljes egészében a srácok nevéhez fűződik. „Fontosnak tartottuk, hogy legyenek új angol dalaink, hiszen sokan várták már tőlünk, mi pedig könnyen ki tudjuk fejezni az érzéseinket és gondolatainkat ezen a nyelven.” - mesélte Filep Kund. Ugyanakkor készül egy magyar dal is, Nem bízom címmel, melyet ByeAlex-szel együtt szerezte, ez utóbbihoz és az angol dalok közül a „thezone” címűhöz klip is készült. Alább a dalok:

Nem bízom:

 

thezone:

 

move:

 

listen:

 

USNK

Kapcsolódó

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM – mert minden gyermek hangja számít A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő

Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír

Classical:NEXT 2026 Budapest A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között. A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze