Nyári hangulatú klippel jelentkezett a Paperdeer Hír

Paperdeer zenekar

Hirdetés

Egy igazi nyári hangulatú klippel jelentkezett a Paperdeer. A Morning Swell az utolsó beharangozó a július 2-án érkező Pastel Days előtt. Ez a duó első klipje, amelyben maguk a tagok is feltűnnek és az elmúlt öt év közös utazásaiba és próbáiba engednek betekintést Indonéziától, Marokkón és Tenerifén át a Balatonig.

A Morning Swell hangulatában a nyarat idézi, ami nem csoda, hiszen a dal alapjai Tenerifén láttak napvilágot:“A kompozíció alapja valamikor 2018 körül születhetett. Abban az évben pár hónapig Tenerifén voltam, ahová Benji is kijött. Itt írtunk pár nagyon érdekes zenét együtt a kikötőben, próbáltunk ihletet meríteni az aktuális környezetből.”- idézi fel Biró Norbert, a Paperdeer egyik producere. – “Végül Benji egyik este mutatott egy olyan verziót, ahol két teljesen különböző akkor készült vázlat zenét összekevert, ami tök jól szólt a kocsi rádiójában. Ez lett a Morning Swell ötlete, amit később már Budapesten bontottunk ki jobban. A gitár téma teljesen véletlenül került rá, a lakótársam torzító pedáljaival szórakoztam, ami aztán annyira hozzáadott a zene alap hangulatához, hogy végül megtartottuk.”

A “swell” egyébként egy távoli tengeri vihar által gerjesztett hullámsorozatot jelent, ami hosszú utat megtéve a partokhoz érve energikus hullámokat hoz.

“A helyi szél által dagasztott hullámok általában nem elég erősek szörfözéshez. A “Morning Swell” azt az érzést próbálja megragadni és visszaadni, amikor az ember munkába menet előtt, még a harmatos sötétben ki tud evezni elkapni pár hullámot” – meséli Norbi, aki egyébként a videót is készítette.

Ez a zenekar első olyan klipje, amelyben maguk is feltűnnek. A videóban szereplő felvételeket az elmúlt 4-5 évben rögzítették, közös, illetve egyéni utazásaik és próbáik során, így vannak felvételek Marokkóból, Portugáliából, Teneriféről és Fuerteventuráról, Monacoból, Észak-Dániából, Romániából, Indonéziából, a Balatonról, és természetesen Budapestről is.

“A klip egy emlékgyűjtemény, közös és saját emlékeink gyűjteménye. A felvételek túlnyomó részét telefonnal vagy goproval készítettük, de egy-két helyen használtunk barátok által profibb kamerával készített videókat is, amiket igazából különösebb cél nélkül szórakozás jelleggel vettünk fel. A videó nagyon személyes, reméljük tetszik majd a hallgatóknak is.”

A Morning Swell már elérhető az összes online zeneáruházban. Második lemezük, a Pastel Days július 2-án érkezik, élőben pedig július 10-én mutatják be a Központban az OIEE társaságában.

 

Paperdeer

 

Kapcsolódó

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM – mert minden gyermek hangja számít A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő

Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír

Classical:NEXT 2026 Budapest A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között. A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze