Premier - hamisítatlan reagge-dalt hozott az Ocho Macho Hír

Ocho Macho - Lazulj bele

Hirdetés

Egy hiánypótló szerzeménnyel tért vissza Magyarország egyik legkeresettebb zenekara, az Ocho Macho segítve kicsit a tengelyére visszabillenni felfordult világunkat. A „Lazulj bele” A Dal 2022 színpadán debütál először élőben és hozza el nekünk a könnyed pezsgést.

Évekkel ezelőtt született a Fonogram-jelölt Vas megyei banda üdítő zenei alapjával, ami végre megtalálta a hozzá méltó szövegét és hangszerelését:

„Már egy ideje cipeltem magammal Bakonyi Bálint által szerzett dalkezdeményt és kerestem a megfelelő alkalmat, hogy ezt továbbgondoljuk az együttessel. Szerettünk volna indulni az idei A Dal műsorában és hirtelen beugrott ez a szám, pillanatok alatt „kigurult belőlem” a refrén és a szöveg is” – meséli a frontember, Kirchknopf Gergő.

A „Lazulj bele” végső formáját elérve a „macsók” első platina-minősítésben részesült lemezének, az „El mundo fantastico” önfeledt, vibráló hangulatához értünk vissza:

„Nem akar zenei zsenialitásokat megmutatni, a maga egyszerűségében üzeni, hogy örüljünk a hétköznapoknak, hiszen óriási volt a feszültség és még kicsit tart is, de mint tudjuk, a feszülésből szakadás lesz” - foglalja össze Gergő a szerzemény fő üzenetét.

Ocho Macho nemzetközi elismertségű színpadokon

A dinamikus koncertelemekkel és izgalmas rézfúvósokkal gazdagított formáció már eljutott számos világszínvonalú színpadra, többek közt Hollandiában megrendezett 30. Eurosonic Fesztiválon képviselték országunkat, és a SZIGET Fesztivál nagyszínpadán Robbie Williams elő zenekaraként is szerepeltek. Idén pedig A DAL 2022 Színpadán mutatják meg élőzenés kraftjukat február 5-én este 19:35-től a Dunán.

 

Ocho Macho

Kapcsolódó

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM – mert minden gyermek hangja számít A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő

Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír

Classical:NEXT 2026 Budapest A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között. A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze