Szeptember 30-án érkezik a 7. Slipknot lemez! Cikk
Hirdetés
2022. szeptember 30-án jelenik meg az ikonikus metalegyüttes, a Slipknot vadonatúj korongja ’The End, So Far’ címmel. A világ egyik legnépszerűbb metal bandája állandóan új utakat keres, miközben folyamatosan újradefiniálja a fémzenét.
A soron következő, hetedik albumról már több dal is napvilágot látott: felcsendül rajta a 2021-ben kiadott meglepetés-szám, a „The Chapeltown Rag”. A „The Dying Song (Time To Sing)”, amelynek videoklipjét a zenekar perkása, M. Shawn ‘Clown’ Crahan rendezte.
Harmadikként pedig az idén augusztusban kiadott „Yen”, amely pár nap alatt már több mint kétmillió streamet generált a YouTube-on. A tizenkét felvételt tartalmazó LP produceri munkálataiban a Grammy-díjas Slipknot együttes mellett Joe Barresi (Tool, Coheed and Cambria, Weezer) is közreműködött.
Warner Music Hungray
Kapcsolódó
Lemezre kerültek a Ladánybene 27 korai ska dalai Cikk
Menekülés címmel jelent meg a Ladánybene 27 albuma, amelyen a zenekar korai, ska korszakának ikonikus dalai hallhatók. A 15 számot eddig még sosem rögzítették profi körülmények között, így a felvételek készítése során a fő szándék az eredeti hangszerelés és hangzás megőrzése volt. Május 9-én a Kob
Komplex előadó-támogatói programot indít a WMMD Cikk
Független hazai előadók részére indít egy komplex támogatási programot a WMMD. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban - a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható. A WMMus
Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma Cikk
Az EFG London Jazz Fesztiválon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet. A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg. „A zene az energiáról szól. Amikor felléptünk a színpadra már érezni lehetett a londoni közönség szeretetét, vá
Koncertlemezt adott ki a Góbé 15. születésnapjáról Cikk
Megjelent a Góbé 15 Live Müpa lemez, amely a zenekar tavalyi, 15. születésnapjára repíti vissza a hallgatókat. A koncertlemezen az élő megszólalás energiái mellett az előadás vendégeinek köszönhetően a dalok soha nem hallott változatban csendülnek fel, hol klasszikus zenei, hol hiphop elemekkel ki