Széles vigyor a befordulás ellen - vicces klipet dobott be a LongStoryShort! Cikk

LongStoryShort! zenekar

Hirdetés

A LongStoryShort! egy vicces videóval harcol a karantén komorság ellen. A bulis Stay-t a srácok a családtagjaik és barátaik segítségével – szigorúan távvezérelve – forgatták és bár a szám jóval korábban íródott, a kialakult helyzetben nem is lehetne aktuálisabb.

A LongStoryShort! napsütötte pop-punk zenéjével hozza a tökéletes buli hangulatot. A fiatal csapat 2017-ben alakult, első kislemezük 2018-ban jelent meg My Summer címmel, idén beválasztották őket a Hangfoglaló Program induló előadói közé, ősszel pedig Egyedi Peti produceri segítségével érkezik az első nagylemezük. A Stay története azonban még a zenekarnál is régebbi: a bandát alapító két gyerekkori barát, Marschall György és Kovács Tamás első tinizenekarában játszották először és ez volt az egyik első szám, amit már az LSS-el is játszottak. A szöveget és az összhanghangzatot a Red Widow énekese, Kirchknopf Matyi írta, aki azóta a zenekar jó barátja lett és koncerteken szokta őket fotózni.

A régi számból gyakorlatilag már csak a szöveg maradt meg, az instrumentális részt pedig felturbózták, így mára igazi koncertsláger lett: „A Stay egy tipikus party szám, ami nagyon jól szól fülessel hallgatva, de igazi esszenciáját a koncerteken mutatja meg” – meséli Marschall György, a zenekar frontembere.

Bár eredetileg egy másik számukhoz terveztek tavaszra klipet, az a kijárási korlátozás miatt nem valósulhatott meg: „A mostani helyzet miatt egyértelmű volt, hogy ez a dal az, amire kell csinálnunk egy pofás, szerethető, vicces low budget produkciót. A következő klipünket már az első magyar nyelvű számunkra fogjuk forgatni, az a nyár végén fog megjelenni remélhetőleg.”

A videót végül családtagjaik és barátaik segítségével forgatták le: „A klip azt sugározza, amit mi is igyekszünk kimutatni a karantén alatt, előtt és után: mosolyogjatok, legyetek vidámak, próbáljátok meg élvezni az élet minden apró örömét, hiszen csak így tudjuk kibírni ezt a helyzetet, másképpen az egész ország őszre egy depresszív, komor zombisereg lesz” – üzeni a zenekar.

LongStoryShort! infók és hírek >>>

 

LongStoryShort!

Kapcsolódó

"Éjféltájt" - a Wellhello forró partidallal tér vissza Cikk

Wellhello - Éjféltájt Megérkezett a Wellhello legújabb dala, az "Éjféltájt", ami az első a hat számos albumról, a "Gelato"-ról. Mostantól öt héten keresztül érkeznek a forró cuccok, amikhez fagyit is adnak a srácok, hogy ne legyen melegetek! "Az elmúlt időszakban inkább merengősebb, szomorúbb, lassabb dalokkal jöttü

Örömzenéléssel lepte meg a Söndörgő a járókelőket Cikk

Örömzenéléssel lepte meg a Söndörgő a járókelőket A Söndörgő idén ünnepli 30. születésnapját. A három évtized számos sikert hozott a zenekar számára, de a szakmai-díjak, a neves kiadó és Grammy-közelsége mellett is a legfontosabb az évek során az maradt, hogy a közös muzsikálás örömet okozzon nekik és az embereknek. Ebből adtak ízelítőt egy spont

Milyen felzabálni mások nyomorát? Válasz a Bohemian Betyars új klipjében Cikk

Bohemian Betyars - Bánatszalonna “Szomorú vagy? Egyél egy kis csokit, az biztosan segít majd!” - valószínűleg mindannyian hallottuk már ezt a jótanácsot életünkben legalább egyszer. Viszont mi a helyzet akkor, ha valaki nem tud megállni egy tábla csokinál vagy egy doboz fagyinál, hanem ezeknél sokkal (de tényleg sokkal) több kell

Jelvényt és kislemezt rejt a Vad Fruttik díszdoboza Cikk

elvényt és kislemezt rejt a Vad Fruttik díszdoboza Három budapesti koncerttel zárja MÉLY elnevezésű turnéját a Vad Fruttik május elején. A kulturális központokban, színháztermekben zajló műsorhoz a rajongóktól kértek és kaptak színpadi elemeket Likó Marciék, köztük foteleket, szobanövényeket és lámpákat. A fővárosban még egy különlegességgel készü