Sztárproducerrel készítette új dalát a Fran Palermo Hír

Hirdetés

Április 4-én az Akvárium Nagyhallban mutatja be harmadik nagylemezét a Fran Palermo. Megérkezett a Crocodile Juice Bar című anyag egy újabb előfutára: a koncerteken korábban már játszott, közönségkedvenc A-Aha.

A Fran Palermo körül mindig történik valami - legutóbbi, 2016-os Razzle Dazzle című nagylemezük óta megjelent Bonerider című EP-jük, az Index egy 45 perces dokumentumfilmet forgatott a zenekar excentrikus frontemberéről, Henri Gonzoról. Henri egyébként szerepelt a Dalfutár legutóbbi évadában, illetve ő írta a tavaly megjelent kasszasikernek számító FOMO című film két betétdalát (Jeopardy, Coin in the Fountain). A Jeopardy videóját egyébként a Magyar Klipszemlén is díjazták, a FOMO  filmzenét pedig nemrégiben Highlights of Hungary díjra is jelölték. Mindkét dal helyet kap majd a március végén megjelenő, várva-várt Fran Palermo-lemezen, mint ahogy a tavaly animációs klip kíséretében megjelent Demons on the Beach is.

A Crocodile Juice Bar újabb trackjéről hull most le a lepel - a szemfüles rajongók már biztosan találkozhattak az energikus A-Aha című trackkel, melyet a zenekar egy ideje már rendszeresen játszik koncertjein. Mint ahogy a lemez több dalát, ezt is az analóg technikával operáló londoni Toe Rag Studiosban rögzítették a Grammy-díjas Liam Watson produceri segédletével, akinél itt olyan előadók fordultak már meg, mint Jack White, a Tame Impala, a Metronomy, a Wolf Alice vagy a Temples. “A Toe Rag Studiosban érezni lehet a jó zene szagot. Nagyon inspiráló hely.” - mondta el Henri.

Az A-Aha egy gyors tempójú, forradalmi hangulatú szerzemény, melyről Henri a következőképp mesél: “A negatív hírekből rengeteg van, ez gyakran szorongást okoz egy társadalomban, a túl sok rossz hír indulatot vált ki belőlünk, gyakran haragot. Ez a szám szövegileg erről szól.”

A Fran Palermo körül tehát izzik a levegő - az elmúlt időszakban is számos díjat zsebeltek be, nagy sikerrel koncerteznek Lengyelországtól kezdve Anglián át egészen Koreáig, az utóbbi időben rendre teltházas budapesti klubkoncerteken lépnek fel - nem csoda, hogy hatalmas várakozás előzi meg tehát a 11 dalt tartalmazó Crocodile Juice Bart, amihez a most megjelent A-Aha című single ad ízelítőt, és amelyet április 4-én az Akvárium Klubban mutatnak be. Az estét Budapest egyik legenergikusabb pszichedelikus rock bandája, a szintén új albummal készülő Puma Danger nyitja majd.

 

 

Fran Palermo

Kapcsolódó

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM – mert minden gyermek hangja számít A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő

Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír

Classical:NEXT 2026 Budapest A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között. A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze