Új klipet hozott Antonia Vai Cikk

Antonia Vai: Káli

Hirdetés

Antonia Vai svéd/magyar dalszerző-énekesnő igencsak termékeny időszakot tudhat maga mögött - áprilisban jelentkezett GHOST című szuggesztív kisfilmjével, most pedig újabb két dallal és egy videóval örvendezteti meg közönségét, amiket aztán élőben is bemutat. Augusztus 12-én ugyanis több mint egy év után áll újra hazai színpadra zenekarával az A38 Hajón, ahol először csendül fel élőben a sokszínűen titokzatos Kali’s Song.

Már a GHOST kisfilmjénél sejthettük, hogy Antonia egy új zenei iránnyal kísérletezik, a most megjelenő Kali’s Song kislemez címadó dala még merészebb vizekre evez. Egészen egyedi aspektusból közelít az elektronikus zene felé, ráadásul a zenén és a dalszövegen kívül a produceri munkálatokat is Antonia egymaga látta el. A Kali’s Songhoz készült egy live videó is, amiben zenekarával láthatjuk egy sejtelmes, csábító vöröses színű megvilágításban, ahogy teljesen átadják magukat a zene sodrásának. Antonia lefegyverző és megígéző előadásmódját remekül adja vissza a klip, amit a Nano Filmnek köszönhetünk.

A dal nagyon összetett üzenetet közvetít, és ahogy egyre mélyebbre ásunk, még mindig újabb rétegeket találhatunk benne - feminista felszólalást, érzelmes történetszálat vagy éppen mitológiai elemeket. Ebben a sötét popdalban több irányba kalandozhatunk, a magas hangok harmoniájától az egészen karcos, mégis finom spoken-word skáláján mozgunk. A történetet a halál és az újjászületés hindu istennőjének, Kálinak szemén keresztül követhetjük, aki azért érkezik a Földre, hogy a pusztítás vad táncával állítsa meg az emberek közt dúló háborút.

“Káli a korlátlan női önkifejezés megtestesítője. Táncát a megalkuvástól mentes érzelmek táplálják. Mindenki félelmetesnek találja, pedig tánca csak egy reakció olyan dolgokra, amik már hosszú ideje rémisztőek voltak a világban.”

A Kali’s Song szimbolikája tehát egyfajta kiteljesedés, ami mind Antonia saját nőiességét, mind az új, elektronikus zenei kirándulását, mind pedig zeneszerzői/produceri önállóságát magába foglalja. A kislemezen egyébként helyet kapott még egy friss szerzemény, a svéd Somensumo produceri segédletével készült Exile. Az új megjelenést Antonia és zenekara egy különleges koncerttel ünnepli, augusztus 12-én az A38 tetőteraszán - több mint egy év után térnek vissza a hazai színpadra, és az elektronikus irányhoz passzolóan a korábbi dalok is megújult köntösben csendülnek majd fel.

 

Antonia Vai

 

Kapcsolódó

"Éjféltájt" - a Wellhello forró partidallal tér vissza Cikk

Wellhello - Éjféltájt Megérkezett a Wellhello legújabb dala, az "Éjféltájt", ami az első a hat számos albumról, a "Gelato"-ról. Mostantól öt héten keresztül érkeznek a forró cuccok, amikhez fagyit is adnak a srácok, hogy ne legyen melegetek! "Az elmúlt időszakban inkább merengősebb, szomorúbb, lassabb dalokkal jöttü

Örömzenéléssel lepte meg a Söndörgő a járókelőket Cikk

Örömzenéléssel lepte meg a Söndörgő a járókelőket A Söndörgő idén ünnepli 30. születésnapját. A három évtized számos sikert hozott a zenekar számára, de a szakmai-díjak, a neves kiadó és Grammy-közelsége mellett is a legfontosabb az évek során az maradt, hogy a közös muzsikálás örömet okozzon nekik és az embereknek. Ebből adtak ízelítőt egy spont

Milyen felzabálni mások nyomorát? Válasz a Bohemian Betyars új klipjében Cikk

Bohemian Betyars - Bánatszalonna “Szomorú vagy? Egyél egy kis csokit, az biztosan segít majd!” - valószínűleg mindannyian hallottuk már ezt a jótanácsot életünkben legalább egyszer. Viszont mi a helyzet akkor, ha valaki nem tud megállni egy tábla csokinál vagy egy doboz fagyinál, hanem ezeknél sokkal (de tényleg sokkal) több kell

Jelvényt és kislemezt rejt a Vad Fruttik díszdoboza Cikk

elvényt és kislemezt rejt a Vad Fruttik díszdoboza Három budapesti koncerttel zárja MÉLY elnevezésű turnéját a Vad Fruttik május elején. A kulturális központokban, színháztermekben zajló műsorhoz a rajongóktól kértek és kaptak színpadi elemeket Likó Marciék, köztük foteleket, szobanövényeket és lámpákat. A fővárosban még egy különlegességgel készü