Új koncertalbummal és zenés riportfilmmel indítja az őszt a HitRock együttes Cikk
Hirdetés
Szeptember 12-én érkezik a HitRock együttes új koncertalbuma, melyet tavaly rögzítettek a Csili Művelődési Központban, a kényszerű leállások időszakában, egy online streaming koncert alkalmával. Az egyszerűen csak „Csili Live!” címet viselő CD vegyesen tartalmaz régi klasszikusokat és frissebb kompozíciókat a dél-pesti gyökerű rockcsapat jelenlegi felállásának tolmácsolásában.
A Mr. Basary ének, Füchsel Tibor Füxi billentyűk, Mátyási Roland Roli gitár, Pozsonyi Tibor Finki dob, Vajda Tibor Tibi basszusgitáros alkotta formáció a pandémia és lezárások sújtotta időszak további részében sem tétlenkedett, hiszen az online koncert felvétele és utómunkái mellett egy nagyszabású riportfilm is készült. A Moon Media és a HitRock stáb közös produkciójában megvalósult, és a H-Music gondozásában megjelenő „A vén csavargók” című alkotás a zenekar történetére, illetve a sztorikban érintett művészek pályakezdésének körülményeire fókuszál, a főbb pontokon a volt és jelenlegi zenekari tagok bő fél évszázados pályafutását is érintve.
A zenés riportfilm háromórás DVD változata bőséges zenemenüt is kínál, hiszen „A vén csavargók” a megszólalók visszaemlékezésein túl, több mint kétórányi, javarészt korábban még nem publikált koncertfelvételt, illetve néhány ritka videóklipet és zenés bejátszót is tartalmaz. A korszakokra bontott zenés blokkokban így többek közt láthatjuk-hallhatjuk a korábbi felállások olyan népszerű, emblematikus alakjait, mint például néhai Tihanyi Gábor Tánci gitárost, a már szintén az „égi zenekarban” nyomuló Tóháty László Puttony énekest; valamint a jelenleg egyéb produkciókban pengető Berkes Károly Charlie basszusgitárost, Birta László Laci szólógitárost, Gönci Apuka György basszusgitáros-gitáros-énekest, Somogyi Remig Remi szólógitárost vagy Talabér László Lacika basszusgitárost is.
„A vén csavargók” filmben látható-hallható dalritkaságok online is meghallgathatók, a zenés film hivatalos soundtrack albumán, mely már az összes online zeneáruházban és streaming-szolgáltatónál megtalálható.
A HitRock riportfilm ősbemutatójára, valamint „A vén csavargók” produkcióhoz kapcsolódó pódiumbeszélgetésre, dedikálásra, lemezborító- és plakátkiállításra 2022. szeptember 9-én, péntek este 18 órakor kerül sor, a pestszenterzsébeti Csili Alsóállomás klubban (1201 Budapest, Nagy Győry István utca 4-6.), mely a 2022-es Csili Feszt keretében kerül megrendezésre.
Majd 20 órától az élő zenéé lesz a főszerep, hiszen a filmes programot a „Csili Live!” album lemezbemutató koncertje követi, szintén a Csili Alsóállomás színpadán. Szintén a Csili Feszt részeként, melynek az összes programjára érvényes belépőjegye, jelképes összegért, 500.- forintért váltható a Csili jegypénztárában, illetve online, elővételben is.
HitRock "Csili Live!" lkoncert + filmpremier >>>
H-Music Hungary
Kapcsolódó
Lemezre kerültek a Ladánybene 27 korai ska dalai Cikk
Menekülés címmel jelent meg a Ladánybene 27 albuma, amelyen a zenekar korai, ska korszakának ikonikus dalai hallhatók. A 15 számot eddig még sosem rögzítették profi körülmények között, így a felvételek készítése során a fő szándék az eredeti hangszerelés és hangzás megőrzése volt. Május 9-én a Kob
Komplex előadó-támogatói programot indít a WMMD Cikk
Független hazai előadók részére indít egy komplex támogatási programot a WMMD. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen 6 előadónak segít az előrejutásban - a közel egymillió forint értékű támogatás többek között klipkészítésre, fotózásra és marketingkommunikációs célokra fordítható. A WMMus
Megjelent az idén 40 éves Dresch Quartet Londonban rögzített koncertalbuma Cikk
Az EFG London Jazz Fesztiválon lépett fel 2022-ben a Dresch Quartet. A koncert felvételéből nyolc kompozíció a vinylen és digitálisan is elérhető Live in London című albumon jelent meg. „A zene az energiáról szól. Amikor felléptünk a színpadra már érezni lehetett a londoni közönség szeretetét, vá
Koncertlemezt adott ki a Góbé 15. születésnapjáról Cikk
Megjelent a Góbé 15 Live Müpa lemez, amely a zenekar tavalyi, 15. születésnapjára repíti vissza a hallgatókat. A koncertlemezen az élő megszólalás energiái mellett az előadás vendégeinek köszönhetően a dalok soha nem hallott változatban csendülnek fel, hol klasszikus zenei, hol hiphop elemekkel ki