Új videóval jelentkezett az ék Hír

ék zenekar

Hirdetés

Szeptemberben jelenik meg az ék új lemeze, amit tavaly teljes egészben újraírtak a srácok – erről a közelmúltban megjelent beharangozó ’Shadow On The Wall' után egy újabb tétel érkezett.

„Az előző nagylemezünk 2018 tavaszán jelent meg picit több mint 3 éve. Fejlődni akartunk az korábbi megjelenéseinkhez képest a létező összes szemszögből: egyénileg külön-külön, együttesként, dalírásban, megjelenésben, hangzásban. Magas elvárásokkal indultunk neki a felvételeknek, amiknek nem is tudtunk elsőre megfelelni. 2020 januárjában már futottunk egy kört a felvételekkel, de mikor otthon meghallgattuk egyértelmű volt, hogy ez nem az, amit belül hallunk, szóval kidobtuk az egészet úgy, ahogy volt.” 

– mesél az új lemez születéséről Balasi Ádám dobos. A pandémia okozta érzelmi hullámvasút igazán megérlelte az albumot, sőt két új dalt is hozott. 2021-ben végül újra nekifutottak a felvételeknek Scheer Viktor ’MAX’ hangmérnök-producer közreműködésével, aki a fiúk elmondása szerint nagyon sokat tett a végeredményhez, amivel igazán elégedettek is lettek.

„Az Out Of The Cave egy nagyon sokszínű lemez lesz, nem szerepel majd rajta két hasonló dal, ezért nehéz is és könnyű is volt a választás. Volt egy pillanat a felvételek során, amikor meghallgatva azt éreztük, hogy a Shadow On The Wall-lal kell kijönnünk. Lehet, hogy taktikailag nem ez a legjobb döntés, de szerintem ez nem számít, továbbra is az érzéseinkre hagyatkozunk.” – mesél Lee Olivér énekes a beharangozó tétel kiválasztásáról.

A dal egy szakításról szól, amikor az elválás után hirtelen rengeteg érzés árasztja el az embert és mindennek hatványozott jelentősége van. A korábbi nagyívű klipekhez képest ezúttal egy klasszikus, zenekaros anyag volt a cél - Kismartoni Matyi és Szacsky Misi keze munkáját dicséri a videó. 

A hamarosan érkező új lemezről még egy single-t elérhetővé tettek a srácok. A 'God goes insane'-hez elég spontán módon készült a videó: a zenekar menedzsere Cseh-Szombathy Balázs 'Cseszo' és Lee Olivér egy délután alatt rögzítette a képsorokat. 

A dal születéséről így mesélt Olivér: "Nem szándékosan, de eddig minden ék lemezen van egy olyan dal, amit valamelyik próba végén Bencével ketten írtunk, amikor a többiek már pakoltak. Az Out Of The Cave-en ez a dal a God Goes Insane, ami a hangszerelését tekintve a legkülönlegesebb dalunk. Sem akusztikus dob, sem gitár nincs benne. Régóta terveztük és nagyon élvezzük, hogy megnyitottunk egy számunkra új zenei ajtót, ami közel áll hozzánk. Ez az első dalunk, amelynek a szövegét nem személyes élmény ihlette, a sorok a klímaváltozás által kiváltott gondolatok, érzések."

Az Out Of The Cave lemez további 10 tétellel szeptember 23-én érkezik az összes digitális zenei platformra, a lemezbemutató október 7-én lesz az Instantban.

ék zenekar hírek, infók >>>

 

ék zenekar

 

Kapcsolódó

Megjelent a Margaret Island utolsó dala Hír

Megjelent a Margaret Island utolsó dala A különleges együttműködésből született mű élőben először az október 1-jei Superalbum Nagykoncerten lesz hallható a Budapest Parkban, másnap pedig a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik. A „Csend van” a Superalbum részeként született, amely tíz különböző produkcióban ötvözi a Superar gyermekkórus

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM Hír

10 előadó, 1 ügy, 1 SUPERALBUM – mert minden gyermek hangja számít A Banana Records kiadó és kreatív ügynökség egy különleges zenei projektet indított útjára, amely a zene erejéről, az összefogásról és a társadalmi felelősségvállalásról szól. A Superalbum című kollaborációs lemezen a Superar Zeneművészeti Alapítvány programjában részt vevő gyerekeké a főszerep: ő

Budapestre jön a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseménye - érkezik a Classical:NEXT 2026 Hír

Classical:NEXT 2026 Budapest A klasszikus zene kortárs világtalálkozója 2026-ban először érkezik Magyarországra: a Hangvető és a Müpa közös szervezésében a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében Budapest ad otthont a Classical:NEXT-nek, 2026. április 9–12. között. A Classical:NEXT a klasszikus zene globális szakm

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök Hír

Tíz év után új albummal jelentkezett a Hősök   Tíz év, nyolc dal és jó pár feat – a Kazi eredetileg nem albumnak indult, végül mégis az lett belőle. „EP-t terveztünk kiadni, de annyi dal készült, hogy úgy döntöttünk, nagylemez lesz. Nem írtunk rá célzottan slágert, nem is volt ilyen indíttatásunk, egyszerűen csak jólesett dolgozni rajtuk. Sze