WOMEX 2020: világzene a Müpában és a virtuális térben Cikk

womex 2020 - Lajkó Félix

Négy fiatal zenekar, a Dalinda, a Babra, az Ötödik Évszak és a Magos Együttes is élő koncertet ad a világzene legnagyobb eseményén, a WOMEX-en. Csatlakoznak hozzájuk a magyar világzene óriásai, a Parno Graszt, valamint Lajkó Félix és zenekara; továbbá gálakoncertet ad a WOMEX 2020-as életműdíjasa, Lakatos Mónika, aki cigány származású énekesek közt a világon elsőként részesült ebben a kitüntetésben.

Idén másodszorra jön Budapestre a WOMEX, a világzene legnagyobb eseménye. Illetve jönni nem jön – a határzár miatt ugyanis a rendezvény nagy része online lesz elérhető, melyre a Virtual WOMEX platformon lehet regisztrálni.

Hirdetés

A hazai közönség viszont kivételezett helyzetben van – a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál részeként megvalósuló Budapest Ritmo feat. WOMEX keretében a Müpa színpadára állnak majd azok a magyar zenekarok, melyeket az idei WOMEX héttagú zsűrije a nívós showcase-előadók közé válogatott. A koncertek mellett a konferenciabeszélgetések egy részét is a Müpából közvetíti a virtuális WOMEX-re a helyi szervező, a Hangvető. A fesztiválra jegyek a Budapest Ritmo honlapján válthatók.

A fesztivál október 22–24. között lesz a Müpában, két napon lépnek fel az idei versenyprogramba beválogatott magyar zenekarok: a Magos Együttes, a Babra, a Dalinda és az Ötödik Évszak. Ők itthon a hagyományokba vért pumpáló szív, külföldi turnéik során pedig Erdélytől Indiáig a magyar világzene legvagányabb képviselői.

WOMEX 20 – Félig digitálisan, tele élettel

A idei WOMEX a budapesti programokon kívül digitálisan zajlik. A magyar együttesek kivételével minden beválogatott zenekar virtuális színpadon lép majd fel a megszokott showcase-koncertek helyett. A hazai előadók abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy élőben, közönség előtt adhatnak koncertet, amit a Müpa színpadáról közvetítenek majd a Virtual WOMEX nézőinek.

A digitális konferencia hivatalos programjában 5 magyar érdekeltségű panel is helyet kapott. Többek között szó lesz a népzeneoktatás jövőjéről Both Miklós Folk Me projektje kapcsán, lesz networking találkozó Lelkes András, a Hangvető ügyvezető igazgatójának vezetésével a közép-kelet-európai régió világzenei helyzetéről, és szó lesz a Creative Europe magyar érdekeltségű nyertes zenei programjairól is. A konferencián helyet kap még egy jazzpanel Harcsa Veronika részvételével, valamint a zenei exportirodák találkozója is, amit Weyer Balázs, a Hangvető programigazgatója moderál majd.

A Virtual WOMEX programjaira október 21. után lehet regisztrálni és digitális jegyet vásárolni, mi által bárki részesévé válhat a világzene és a zeneipar egyik legnagyobb tudásátadó és networking rendezvényének.

A Budapest Ritmo feat. WOMEX zenekarai

A Dalinda három fiatal énekesnője – Tímár Sára, Paár Júlia és Nádasdy Fanni – a Zeneakadémia népi ének szakán ismerték meg egymást. A trió magyar népdalokat énekel a capella, körüljárva a nőiség, nőiesség témáját saját élményeikből, utazásaikból merítve.

A Babra zenekar az északi délszláv népzenei hagyomány legfiatalabb, áttörően tehetséges képviselője. Az öt tag mindegyike játszik a délszláv zene ikonikus hangszerén, a tamburán, a több száz éves zenei tradíciót egyedi, újító formában adják át.

A Magos Együttes a magyar népzene és népi kultúra fiatal mestereiből tevődik össze, akik a népdalgyűjtések hangzásvilágát elevenítik fel. Olyan hitelességgel őrzik ezt a népdalkincset, hogy zenéjükben az adott térség, falu neves énekeseinek és zenészeinek hatása is tisztán felismerhető. A táncházmozgalom egyik mozgatórugójaként ismert Magos előadását ezúttal néptáncosok színesítik majd.

Az Ötödik Évszak a magyar népi hagyományt a francia sanzonok világával olvasztja össze, amivel melankolikus, de mégis lendületes, egyszerre városi és autentikusan hagyományőrző zenét hoznak létre. A magyar népzene legkiválóbb zenészeinek játékát Gyenis Katalin népdalénekesnő lánya, a Párizsból Budapestre költözött Isabelle Caussanel éneke koronázza meg.

A Budapest Ritmo feat. WOMEX fesztivál harmadik napján, a fiatal zenekarok után a korábban a WOMEX-en is koncertet adó, mára világhírű Parno Graszt és Lajkó Félix és zenekara is színpadra lép. A fesztivált Lakatos Mónika, a 2020-as WOMEX életműdíjasanák gálakoncertje zárja, ahol az énekesnő a korábban WOMEX Életműdíjjal kitüntetett Muzsikás együttestől veszi át a világzene legnagyobb kitüntetését. Lakatos Mónika és legújabb formációja, a Cigány Hangok a gálakoncert napján adják ki első lemezüket, Hangszín címen.

 
 
WOMEX

Kapcsolódó

75 helyszínen 300 programmal, világsztárokkal vár a SopronFest 2025 Cikk

SopronFest 2025 Június 1-jén hivatalosan is megnyitja kapuit a SopronFest, és ezzel kezdetét veszi a Boldogság Éve. A fesztivál egy héten át közel 75 helyszínen 300 programmal várja a közönséget városszerte. A pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között a Lővérekben hazai és világsztárok lépnek színpadra, köztük Ti

SopronFest: egy héten át ünnepel a Várkerület Cikk

SopronFest 2025   A SopronFest a pünkösdi hétvégén, június 6. és 8. között rengeteg koncerttel, hazai és világsztárokkal, podcastekkel, vetítésekkel, gasztronómiai programokkal és művészeti tárlatokkal várja a közönséget. A fesztivál egyik legfontosabb értéke az urbánus tematika, május 29-től az egész város élette

Budapest Park 2025: Will Smith, QOTSA, Billy Idol, Sofi Tukker, Die Antwoord, Avenged Sevenfold, Hurts, Skillet, Alanis Morissette és még sokan! Cikk

Budapest Park - Indul a 2025-ös szezon Az innováció mindig is a Budapest Park egyik legnagyobb erőssége volt – szinte már természetes, hogy évről évre újdonságokkal készülnek a látogatóknak. Idén a színpadkép és a program is minden eddiginél erőteljesebben tükrözi a grandiózusságot. A nagyszínpad nemcsak látványosabb, de karakteresebb

Víkingúr Ólafssonon, Diana Krall, Jung Jae-il és Antonio Pappano is a Müpa fellépői lesznek 2025-ben Cikk

Diana Krall - Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon va