Az Analog Music Hallba kerül át az Elder koncert Cikk
Hirdetés
A négy év után ismét Budapesten koncertező Elder a stoner és doom színtér egyik legünnepeltebb bandája. A csapathoz a Pallbearer és az Irist csatlakozik, az eredetileg az Akvárium Klubba szervezett koncert pedig az Analog Music Hallba költözik át, szeptember 27-én.
2018 óta először ismét hazánkba látogat a Massachusetts-i Elder, akik nemcsak pszichedelikus és stoner hangzásukkal, hanem a dalszövegeikkel is egyszerűen beszippantják az arra fogékony zenehallgatót. A zenekar az albumain keresztül fokozatosan küzdötte fel magát azon a bizonyos létrán, hogy aztán a stoner és a doom hangzásvilág egyik legünnepeltebb bandája legyen napjainkban. Azáltal, hogy folyamatosan új zenei elemeket építenek be a hangzásukba, az Elder teljesítménye többször is mércét állított fel a többi zenekar számára. Az underground színteret lassan kinőve egészen odáig jutottak, hogy 2017-ben a Rolling Stones magazin által kiadott listán övék lett az ötödik legjobb metálalbum díja, ami nem kis eredmény.
Akiben még ezek ellenére is kétség merül fel, hogy eljöjjön-e 27-én a koncerte, annak az este még két másik zenekart is tartogat; velünk lesz a Pallbearer, akik 2020-ban jelentkeztek utoljára új albummal, melyet most végre élőben is megutaztathatnak. A Forgotten days minden, amit egy Pallbearer rajongó szerethet: nyers és lebilincselő zenei evolúció tele érzelmekkel és azzal az egyedülálló levertséggel vegyített tombolással, amely meghatározta a zenekar magasra ívelő karrierjét. A csapat utoljára 2018-ban tette nálunk tiszteletét, méghozzá az A38 hajón, úgyhogy ismét itt az ideje egy szeánsznak.
Az este folyamán fellép továbbá az újkeletű Irist nevű többnyire dél-amerikai ötösfogat (egy tag chílei, egy argentín, egyikük brazil, ketten pedig atlantaiak), akik nem kisebb feladatot vállalnak magukra, minthogy az egész koncertteret bemelegítsék a kortárs szorongást a régimódi agresszióval egyszerre ötvöző, leginkább a Sepulturára, az Alice in Chains-re és a Gojira-ra emlékeztető zenéjükkel.
Akkor remélem mindenkinek világos, hogy a naptári nyár utolsó hétvégéjét szabaddá kell tenni, mert egy forró este vár mindenkire az Analog Music Hallban, hogy napjaink legjobb stoner-downer-doom bandáival méltóképp búcsúztassuk a nyarat, meg talán kicsit a világot is.
Elder koncert (2022 Budapest) jegyek >>>
New Beat
Kapcsolódó
„Elkezdtem női hangon énekelni, miközben a csirkeólat permeteztem” Cikk
Anyukája elhagyta, börtönben nevelkedett, később dolgozott csirkefarmon, bútorboltban és építkezésen, de árult street food-ot is. Majd jelentkezett a Pilipinas Got Talent-be, amit magasan megnyert Céline Dion és Andrea Bocelli közös dalával, a ’The Prayer’-rel. A közönséget és a zsűrit is lenyűgöz
Random Trip 15 - születésnap a Budapest Parkban Cikk
Idén 15 éves a Random Trip! A zenei szabadság legnépszerűbb játszóterét, a határtalan jammelés és a minőségi zene legnagyobb olvasztó tengelyét tizenöt éve indította útjára Delov Jávor és DJ Q-Cee. Arénákat megtöltő sztárok és a legvirtuózabb muzsikusok, az X, az Y és a Z generáció karaktereinek k
2024 nyarán újra nyitva a Gyárkert Kultúrpark! Cikk
2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvencek
Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk
Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e