Depresszió: klipet kapott az 'Embernek maradni', szombaton koncert a Track-ben Cikk

Előrendelhető a jövő hónap elején érkező új DEPRESSZIÓ nagylemez, a Nehéz szó. A zenekar 9. albuma 2019. 09. 09-én jelenik majd meg az EDGE Records gondozásában, 9 dalt fog tartalmazni és 999 Forintért lehet megvásárolni. 

A zenekar és kiadója számos extrával készült az előrendelők számára: A lemez beszerezhető limitált digipack kiadásban, ajándék poszterrel, illetve különleges, csak az előrendelők számára elérhető pólót is lehet választani az új lemez mellé. A zenekar történetében először bakelit formátum is elérhető lesz, összesen 300 példány erejéig, egyedi sorszámozással. A lemez felvezetéseként jelent meg videoklippel az „Embernek maradni” című dal:

Hirdetés

A hétköznapok küzdelmeiről szóló dalhoz a Pixel Film készített videoklipet. Az új dalt élőben először augusztus 17-én lehet majd meghallgatni a zenekar budapesti koncertjén. A Barba Negra Trackben megrendezésre kerülő bulira egy friss műsorral is készül a Depresszió. További érdekesség az eseménnyel kapcsolatban, hogy ezen a koncerten tér vissza a színpadra a pár hete bokatörést szenvedett basszusgitáros Kovács Zoli.

DEPRESSZIÓ az első lemezelőzetes dallal még májusban jelentkezett, a Különjárathoz videoklip is készült. - „A Különjárat tartalmazza a ránk jellemző stílusjegyeket, de jellegében hasonló dalunk még nem volt. Fontosnak tartjuk, hogy frissek maradjunk zeneileg, és a videoklip is ebben a szellemben készült. Mivel ez a 25. klipünk, ezért itt is szerettünk volna eltérni az eddig megszokottaktól. Egy vizuális érdekességgel szerettük volna alátámasztani a dal hangulatát.” - mondta akkor Halász Feri a klippel kapcsolatban.

Depresszió koncert @Barba Negra Track jegyek >>>

Depresszió: 'Nehéz szó' album előrendelés >>>

 

Edge Records

 

Kapcsolódó

Random Trip 15 - születésnap a Budapest Parkban Cikk

Random Trip 15 koncert - Budapest Park Idén 15 éves a Random Trip! A zenei szabadság legnépszerűbb játszóterét, a határtalan jammelés és a minőségi zene legnagyobb olvasztó tengelyét tizenöt éve indította útjára Delov Jávor és DJ Q-Cee. Arénákat megtöltő sztárok és a legvirtuózabb muzsikusok, az X, az Y és a Z generáció karaktereinek k

2024 nyarán újra nyitva a Gyárkert Kultúrpark! Cikk

Gyárkert 2024 2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvencek

Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk

Fülesbagoly 2024 Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e

Hatvan éves sztorit ünnepel a Keep Floyding a Várkertben Cikk

KEEP FLOYDING KONCERT - THE PINK FLOYD SOUND 60 A Pink Floyd egy 1964-ben alakult együttesből formálódott világot rengető legendává. Miután az ős csapat feloszlott, néhány tag, úgy, mint a gitáros Bob Klose, a basszeros Roger Waters, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright Tea Set néven új zenekart alapított. Röviddel a megalakulá