Piramis lemezbemutatóval zárja a nyarat a Várkert bazár Cikk
Hirdetés
Az immáron 47 éve alakult Piramis idén ismét visszatér legendás koncertjének helyszínére, az egykori Budai Ifjúsági Parkba. Egy egész generáció életérzése, hangulata elevenedik meg szeptember 24-én, a Várkert Bazár nyárzáró eseményén, színpadon a korszakos zenekarral, köztük a klasszikus ötös két tagjával, Závodi Jánossal és Köves Miklóssal.
A Piramis közel másfél évtizedes jelenlegi felállásával 2019-ben is fellépett ugyanezen a pódiumon! Az akkori koncert apropója a “Nagy buli” 40. évfordulója lett volna, azonban a zenekar billentyűs-énekesének, Gallai Péternek halála tette szomorúan fájó, de egyben méltó emlékezéssé az estét. Gallai Péterrel utolsó közös, 2018-ban a MOM Sportban rögzített koncert felvétele a napokban kerül a boltok polcaira, az új lemez anyagát szeptemberben a Várkert Bazárban élőben is meghallgathatják a rajongók. Becsület, Ha volna két életem, Szállj fel magasra!, Kóbor angyal, Ajándék - legendás dalok szólalnak meg egy legendás helyszínen, kihagyhatatlan, nagy buli!
A Piramis zenekar tagjai:
- Nyemcsok János Csoki – ének
- Závodi János – gitár
- Köves Miklós – dob
- Vörös Gábor – basszusgitár
- Vilmányi Gábor – gitár
- Nyemcsok Bence, billentyű
Piramis Várkert LIVE lemezbemutató koncert jegyek >>>
Várkert Bazár
Kapcsolódó
„Elkezdtem női hangon énekelni, miközben a csirkeólat permeteztem” Cikk
Anyukája elhagyta, börtönben nevelkedett, később dolgozott csirkefarmon, bútorboltban és építkezésen, de árult street food-ot is. Majd jelentkezett a Pilipinas Got Talent-be, amit magasan megnyert Céline Dion és Andrea Bocelli közös dalával, a ’The Prayer’-rel. A közönséget és a zsűrit is lenyűgöz
Random Trip 15 - születésnap a Budapest Parkban Cikk
Idén 15 éves a Random Trip! A zenei szabadság legnépszerűbb játszóterét, a határtalan jammelés és a minőségi zene legnagyobb olvasztó tengelyét tizenöt éve indította útjára Delov Jávor és DJ Q-Cee. Arénákat megtöltő sztárok és a legvirtuózabb muzsikusok, az X, az Y és a Z generáció karaktereinek k
2024 nyarán újra nyitva a Gyárkert Kultúrpark! Cikk
2024 nyarán újra zenével tölti meg Veszprém városát a Gyárkert Kultúrpark. A régió egyik legnagyobb és legkiemelkedőbb koncerthelyszínén idén is népszerű előadók koncertjeit élvezheti a nagyközönség. A hazai zenei élet kiemelkedő előadói lépnek majd színpadra hétvégenként, a tavalyi nagy kedvencek
Közel 100 nyeremény a 2024-es Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban Cikk
Számtalan újítással rendezik meg az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatot, és minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra. A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén e