Koncertek Cikkek, hírek 35.oldal
1663 találat. Élő közvetítés, Fotósok, Klubok, koncerthelyszínek, Koncertbeszámoló, Rock, metal, Volt 2019!
Rock, metal, Volt 2019! Cikk
Bizony, a tavalyi évhez hasonlóan idén is akad pár igen nyomos érv a Volt Fesztiválra való zarándoklat mellett a rock és metal zene rajongóinak, olyannyira, hogy egy kiadós mazsolázás nélkül nem is tudunk elmenni a kínálat mellett, íme!
Az első napot már aligha kell külön magasztalni, hiszen onna
Megjelent a Zoli Band új albuma, áprilisban koncert Budapesten és Debrecenben! Hír
Megjelent a magyar származású amerikai énekes, Téglás Zoli saját nevét viselő ZOLI BAND zenekarával elkészített Santa Monica című második nagylemeze.
Az album az EDGE Records és Zoli saját kiadója, a November 56 Records közös kiadásában látott napvilágot, és már meghallgatható a legtöbb online s
Machine Gun Kelly: szeptemberben Európa-turné, Prága már a listán! Hír
Colson Baker, vagyis ahogy világszerte ismerik, Machine Gun Kelly neve már egy ideje eléggé jól cseng a hip hop világában, épp ezért az európai rajongók széles vigyorral nyugtázhatják, hogy az amerikai rapper turnéja ősz elején a kontinensre is elér!
Az körút ezen szakasz augusztus legvégén indul
Guns N’ Roses: megvan az első idei koncertdátum! Hír
Bár eddig nagyon úgy tűnt, hogy az idei évben már nem igazán aktívkodik a 'Not In This Lifetime' turnéval óriásit menő Guns N’ Roses, egy őszi koncert már biztosan jelen a legendás rock csapat koncertnaptárában!
Az zenekar az amerikai rockfesztivál-gigász, Louder Than Life 2019-en lép majd fel sz
Vasárnap Roma Ünnep az Instantban! Cikk
A Roma Világnapot 1971 óta, az első Roma Világkongresszus óta ünnepeljük. Az esemény tiszteletére az ENSZ ezt a napot a Roma Kultúra Világnapjává nyilvánította. Az Oláh Gipsy Beats zenekar több éves hagyománya, hogy ezen a hétvégén Budapesten egy hatalmas, ingyenes koncertet ad.
Idén a fővárosi I
Barba Negra Track: egy hónap múlva rajt! Cikk
Május 3-án a Tankcsapda 30 éves jubileumi nagykoncertjével indul a Barba Negra Track idei szezonja. Dropkick Murphys, Whitesnake, Skunk Anansie, Steel Panther, Avantasia, Testament, Amon Amarth, Powerwolf, Richie Kotzen, Meshuggah, és még a legendás belga indie, art-rock zenekar, a dEUS is látható
Pixies: október elején Bécsben és Prágában Hír
A kortárs alternatív rock egyik formálója és bástyája, a Pixies a tavaszi amerikai körút után ősszel Európába látogat, hogy a szeptemberben megjelenő új albumát a Föld ezen féltekén is eljátssza a rajongóknak.
A turné szeptemberben indul egy nagyon alapos brit és ír körrel, majd szeptember 29-én
Whitesnake koncert: az Ivan & The Parazol indítja majd az estét! Hír
Egy remek bemelegítéssel indíthatjuk majd a június 25-i Whitesnake-koncertet, ugyanis a tradicionális-ízes rock egyik legjobb hazai képviselője, az Ivan & The Parazol nyitja majd az estét!
Megalkuvás és szabályok nélküli rock’n’roll, elsöprő energia, zseniális élő fellépesek – ez az Ivan &
Hibrid dalokat visz a Fugato Orchestra és Lackfi János a Barabás Villába Hír
Kibékíthetetlennek tűnő ellentétek egységgé formálása, stílusok és kultúrák találkoztatása éppúgy jellemzi Lackfi János költészetét, mint a Fugato Orchestra hangzásvilágát. Április 11-én Tatabányán, majd április 24-én a Barabás Villában a zene és a szöveg egyesül, ugyanis a Hibrid dalok műsora Lac
Pénteken indul az Akvárium Tavasz Terasz 2019! Cikk
Beköszöntött az április, és a szép tavaszi idő is, ez pedig azt jelenti, hogy ismét kezdetét veheti az egyik legjobb kültéri programsorozat, az Akvárium Tavasz Terasz. A Budapesti Tavaszi Fesztivál kiemelt helyszíneként az Akvárium Klub programja április 5. és 22. között várja a szabadba vágyókat
Saját elektronikus zenei partysorozatot indít a Budapest Park! Hír
Az idei szezonban egy új, saját szervezésű elektronikus zenei partysorozattal gazdagítja a már most is igen sűrűnek ígérkező programkínálatát a Budapest Park!
A TrueBeat Party néven, május 3-án debütáló tematikus bulin a drum and bass és a dubstep, a trap és a hiphop rajongók találják majd meg sz
Idén is felcsendül Bach János-passiója a Szent István Bazilikában Cikk
Budapest zenei életének egyik kimagasló pillanata Bach: János-passiójának hagyományos előadása. A Szent István Bazilikában ritkán megszólaló Bach: János-passió koncertjén az Operaház szólistái mellett a professzionális ETUNAM Vegyeskar és az európai hírű Solti Kamarazenekar működnek közre. Az est
Ultra Miami 2019 live: Armin van Buuren, a The Chainsmokers, Afrojack és Carl Cox is az utolsó napi adagban! Cikk
Természetesen jár még egy utolsó adag Ultra Miami 2019 élő adás, szokásosan egy igen fellépő-gazdag műsorral együtt. A felállás pedig a szokásos: alább megtaláljátok az adás-linkeket, alatta pedig a közvetítés időbeosztását.
Ultra Miami 2019 adás – harmadik nap
Resistance (Carl Cox Megastruc
Kikelet maximumon: április az Akvárium Klubban Cikk
Vitathatatlanul itt a tavasz és az Akvárium Klub vitathatatlanul belecsapott a lecsóba, ami a kikelethez passzos zsongást illeti, hiszen nem csak egy parádés, külhoni és hazai nevekkel gazdagon megszórt fellépő-listát villant 2019 áprilisára, de a Tavasz Terasz 2019 ingyenes programsorával a teras
Ultra 2019 élő adás: deadmau5, Zedd, Jamie Jones b2b Joseph Capriati és még sokan a második napon! Cikk
Magyar idő szerint ma este 22 órakor indul Ultra Miami második napjának 2019 élő közvetítése! A tegnapi műsorhoz hasonlóan, ma is egy igen erős fellépősort meózhatunk majd élőben és egyenesben az adás során. Alább szokásosan megtaláljátok az adáslinket illetőleg az alatt az időbeosztást, viszont n
Ingyenes Nazareth- koncert lesz a Váci Világi Vigalom nyitónapján! Hír
Dörzsölhetik a kezüket a klasszikus rockzene rajongói, ugyanis a stílus egyik igazi ikonja, a több mint fél évszázada működő Nazareth tér vissza a nyáron Magyarországra, ráadásul a Váci Világi Vigalom 2019-nek köszönhetően ezúttal egy ingyenes koncerttel!
A Duna-parti város egyik legnagyobb ünnep
Ultra 2019 élő adás: Skrillex+Boys Noize, Tom Morello, Tiësto és Mashmello is a mai műsorban! Cikk
Ahogy korábban jeleztük, magyar idő szerint ma este 22 órakor elindul az éves Ultra Music Festival mozink, azaz indul az Ultra Miami 2019 élő adása! A szervezők igyekeztek a lehető legtöbb csemegét belezsúfolni a közvetítésbe, és hogy a mai adagba kiket sikerült betenni, azt az adás link alatt a k
Élet a koncertek után - Budapest Park afterparty-k Cikk
Szeretsz rockra zúzni? Vagy inkább r’n’b-re ráznád? Esetleg szeretnéd kedvenc retro slágereidet énekelni? Semmi gond, a Budapest Parkban bármelyiket megteheted! Hétvégente ugyanis gigantikus, 3 különböző tánctéren dübörgő party-val és igazi fesztiválhangulattal vár klub!
A legkülönfélébb stíluso
Ultra Miami 2019: holnap indul az élő adás! Hír
Már valószínűleg mindenki, aki ismeri a fesztivált tudja, hogy nincs Ultra Music Festival élő adás nélkül, és ez természetesen igaz az ide etapra is! A világ legnépszerűbb elektronikus zenei fesztiválsorozatának fő rendezvényének az életébe magyar idő szerint március 29-én 22 órától kapcsolódhatun
Rammstein: Deutschland - itt az új dal! Hír
Alaposan felhergelte a Rammsteins a rajongókat az új dal érkezéséhez, de végre megérkezett a germán katarzis, megérkezett az új dal és klip a május 17-én megjelenő hetedik albumról!
Az idei évben ismét teljes lendülettel működő német gépezet nem csak egy igen alapos, a tervek szerint három éves
Static-X: érkeznek az európai dátumok Hír
A Static-X nyári amerikai turnéja már hónapokkal ezelőtt napvilágra került, viszont szerencsére európa sem marad ki a már kultikus 'Wisconsin Death Trip' album 20 évfordulója, és persze a 2014-ben elhunyt énekes, Wayne Static emléke előtt tisztelgő koncertsorozatból!
Az első körben a brit földet
Budapest Park nyitóhétvége 2019: így rajtol az idei szezon! Cikk
Már évek óta az egyik legbiztosabb jele a nyári szezon közeledtének a Budapest Park kapuinak szélesre tárása, amellyel kezdetét is veszi a közel 5 hónapos bulifolyam!
Természetesen ezúttal is néhány, a rajtank dedikált nappal rugaszkodik majd neki a régió legnagyobb szabadtéri klubja, és április
Országos zenei lappá vált a Rockstar Magazin! Hír
Zenefüggő vagy? Szeretsz olvasni? Hajlamos vagy elveszni egy-egy képes tartalomban? Netán mindez egyben? Amennyiben igen, nagy valószínűséggel érdekelhet, hogy Magyarország új, nyomtatott zenei kiadványa április 2-án kerül az újságosok polcaira országszerte. Ez lesz az új köntöst öltő Rockstar Mag
Mörk: jelen az első dal az április 21-én érkező EP-ről! Hír
Magyarország egyik legkülönlegesebb zenei világú csapata egy rendkívül izgalmas időszak közepén jár: ősszel bemutatta The Death of Mörk címmel új lemeze első felét egy kézzel festett bakelit formájában (a digitális megjelenés mellett), klipet forgatott Tenki Rékával és Keresztes Tamással, és zenél
Programdömpinggel várja a szezont a siófoki PLÁZS Hír
Az első napsugarakkal már készülünk is a nyárra: május 17-én nyit a Balaton buliközpontja, a PLÁZS. A Siófoki Nagystrand szezonnyitóján ingyenes koncertet ad Demjén Ferenc, a Magna Cum Laude és a Supernem is, utána pedig egész nyáron a legjobb hazai előadókkal kényeztet Siófok oázisa. Idén a homok
Gyémánt Bálint Trió: friss dal és zenekarmegújulás Hír
Hazánk egyik legismertebb jazzgitárosa, Gyémánt Bálint fiatal zenésztársakkal újította meg trióját. A csapat közös munkájának fő vezérelvei a szabadság, a kísérletezés és az új lehetőségek keresése, amelyek mindig is a jazz alapkoncepciójához tartoztak. Bemutatkozó koncertjük április 10-én lesz a
Faludi Judit Liszt-díjas csellóművész tavaszi hangversenye csendül fel szombaton a Kongresszusi Központban Cikk
Immár sokadik alkalommal rendez hangversenyt a Budapesti Kongresszusi Központban Faludi Judit. A Liszt-díjas csellóművész, érdemes művész március 23-án 18 óra 30 perckor kezdődő tavaszi koncertjén színes műsorral várja a közönséget.
Március 23-án szombaton a csellóé lesz a főszerep a Budapesti Ko
Borders of Byzantium: megjelent a debütáló album, lemezbemutató áprilisban! Hír
Odyssey címen megjelent a modern metalos Borders of Byzantium első nagylemeze az EDGE Records gondozásában. A korongon 12 dalban keverednek metalcore, progresszív, melodic death metal és elektronikus elemek, amelyeket két énekhanggal - Oláh Marcell és Joó Bence - tesznek teljessé.
“A Carousel EP
Pendulum: eredeti felállás, új produkció és új zene még az idén! Hír
Igen komoly mennyiségű hír szaladt össze a Pendulum berkeiből a héten, ugyanis a formáció, amellett hogy a brit, egész pontosan londoni South West Four 2019 egyik fő fellépője lesz egy élő show-val, méghozzá eredeti felállásban, még az idén új zenét is ígér!
Március 18-án hétfőn futott be a szige
Müpa: íme a 2019/20-as évad bérletei! Hír
A Drezdai Staatskapelle és Christian Thielemann, Kirill Petrenko és a Berlini Filharmonikusok, Zubin Mehta és az Izraeli Filharmonikus Zenekar, a Concentus Musicus Wien, Rudolf Buchbinder, Paavo Järvi, Eötvös Péter és a Musikfabrik Köln, Fischer Ádám, Rolando Villazón, Bryn Terfel, a Nemzeti Filh
Kapcsolódó kategóriák
Aurevoir + Parno Graszt koncert 2021, Budapest Park Esemény
Aurevoir + Parno Graszt koncert 2021, Budapest Park dátum
Pál Utcai Fiúk koncert 2021, Budapest Park Esemény
Pál Utcai Fiúk koncert 2021, Budapest Park dátum
Honeybeast koncert 2021, Budapest Park Esemény
Honeybeast koncert 2021, Budapest Park dátum
Margaret Island koncert 2021, Budapest Park [vendég: Konyha] Esemény
Margaret Island koncert 2021, Budapest Park dátum
Vad Fruttik koncert 2021, Budapest Park [vendég: Analog Balaton] Esemény
Vad Fruttik koncert 2021, Budapest Park dátum
Wardruna koncert 2022, Budapest [Nordic Night Open Air Tour] Esemény
Wardruna koncert 2022, Budapest dátum
[ÚJ DÁTUM] William DuVall (Alice In Chains) koncert 2022, Budapest Esemény
William DuVall koncert 2022, Budapest időpont
Postmodern Jukebox koncert 2022, Budapest Esemény
Postmodern Jukebox koncert 2022, Budapest
[ÚJ DÁTUM] Axel Rudi Pell koncert 2022, Budapest Esemény
Axel Rudi Pell koncert 2022, Budapest dátum
ÚJ DÁTUM - Green Day koncert 2022, Bécs [vendég: Fall Out Boy, Weezer] Esemény
Green Day koncert 2022, Bécs dátum
Guns N' Roses koncert 2022, Bécs Esemény
Guns N' Roses koncert 2022, Bécs dátum
ÚJ DÁTUM - Loudness koncert 2021, Budapest Esemény
Loudness koncert 2022, Budapest dátum
TOMM¥ €A$H koncert 2022, Budapest Esemény
TOMM¥ €A$H koncert 2022, Budapest dátum
Sonata Arctica koncert 2021, Budapest Esemény
Sonata Arctica koncert 2021, Budapest dátum
Quimby koncert 2022, Budapest Park Esemény
Quimby koncert 2022, Budapest Park dátum
Yung Bans koncert 2021, Budapest Esemény
Yung Bans koncert 2021, Budapest dátum
Miami Horror koncert 2022, Budapest Esemény
Miami Horror koncert 2022, Budapest dátum
Lil Tjay koncert 2021, Budapest [Destined 2 Win Tour] Esemény
Lil Tjay koncert 2021, Budapest dátum
[ELMARAD] Devin Townsend koncert 2021, Budapest Esemény
Devin Townsend koncert 2021, Budapest időpont
Lydmor koncert 2021, Budapest Esemény
Lydmor koncert 2021, Budapest dátum