Koncertek Cikkek, hírek 45.oldal
1663 találat. Élő közvetítés, Fotósok, Klubok, koncerthelyszínek, Koncertbeszámoló, Good Charlotte: új dal, Európa-turné 2019 elején!
Good Charlotte: új dal, Európa-turné 2019 elején! Hír
Most, hogy a nyári szezon turnézói már elég szépen összegyűltek, sőt, igazából már az őszi időszakra sem panaszkodhatunk, elkezdtek befutni a 2019-es körutak, ezek számát pedig a Good Charlotte is növeli, ugyanis a jövő év februárjában a kontinensre érkeznek a szeptember 17-én megjelenő, Generatio
Mac DeMarco ősszel Európa-turnén Hír
A laza, pszichedelikus indie dallamok kanadai szakértője, a kontinensen is már igen komoly ismertségnek és szeretetnek örvendő Mac DeMarco, 2018 őszén ismét Európába látogat, és a tavaly megjelent This Old Dog című albuma anyaga köré épített műsorral szerez majd egy-egy éneklős fílingelős estét a
Chance The Rapper is Európában a nyár második felében Hír
Chance The Rapper jelenleg a hiphop egyik legaktuálisabb alakja, az elmúlt hetekben már rengeteg észak-amerikai fesztiválra bejelentették, mint headliner, tegnap pedig három Grammy-díjat is elhozott, többek közt övé lett az Év rap albuma és a Legjobb új előadó díja is.
A rapper első európai dátum
Tenacious D turné: késő ősszel USA, utána Európa? Hír
A szatirikus humorral gazdagon megáldott Tenacious D, alias Jack Black és Kyle Gass, egy abszolút passzos videóval pörgette fel ma a rajongók hangulatát, amelyben egy lehetséges új albumot – aminek jó eséllyel köze lehet a kultikus Pick of Destiny film tervezett folytatásához is – és egy friss tur
Hein Cooper nyitja a Lukas Graham koncertet 2017.03.19, Budapest Aréna, Budapest
A március 19-i koncertet az ausztrál származású Hein Cooper nyitja majd meg, aki évek óta Montreálban készíti felvételeit, folyamatosan ingázva a két földrész között.
Hein Coopert 2013-ban fedezte fel a Half Moon Run banda managere Sydney egyik apró bárjában, amint egy szál gitárral adta elő egés
Vad Fruttik: Szabad.vagy - megérkezett az új album, szombaton lemezbemutató! Hír
Három év után május 16-án új nagylemezt ad ki az egyik legnépszerűbb hazai zenekar, a Vad Fruttik. Szabad.vagy című albumuk dalait és legnagyobb slágereiket a Budapest Parkban hallhatjuk május 19-i lemezbemutató koncertjükön. A zenekar az új lemezzel ez alkalommal is hozzá tud tenni az eddig megis
Az MF Robots nyitja az estét Lenny Kravitz előtt Budapesten! Hír
A június 3-i Lenny Kravitz koncert az angol MF Robots fellépésével kezdődik majd, akiknek a zenéje soul, R&B, funk és popzene keverékéből áll, és amely a 3 millió albumot eladó The Brand New Heavies alapítója, dalszerzője és zenei rendezője, Jan Kincaid valamint Dawn Joseph-t énekesnőből áll.
The Streets: 2019-ben is folytatják a turnézást! Hír
Úgy tűnik csak megérintette Mike Skinnert és a kultikus garage hip hop csapatát az elvileg egyszerinek szánt tavaszi brit és európai koncertsorozat, és 2019-ben egy újabb kört nyom majd a The Streets a brit földön és Európában is!
A kontinens újabb bejárását 2019. február 10-án indítja majd a zen
Siófok50 - A hétvégén Pünkösdi Szezonnyitó! Cikk
Idei első balatoni koncertjét a siófoki Pünkösdi Szezonnyitón, május 19-én adja a Wellhello. Az ingyenes koncerten biztosan elhangzik majd Fluor és Diaz legújabb slágere, a nagy port kavart Nem olyan lány is.
Siófokon indítja a nyarat a Wellhello, és mint kiderült, nemcsak a közönség, hanem Fluor
Azekel is a Massive Attack vendége lesz Budapesten! Hír
A nigériai születésű, Londonban élő Azekel Adesuyi, vagy művésznevén csak Azekel, bár még viszonylag friss jelenség a popzenében, minőségi, eletronikával átszőtt soul és r&b dalaira egyre több, igényes zenére éhes hallgató figyel fel, így például a Massive Attack tagjai is, akik a Young Father
Nine Inch Nails: júniusban jön az új EP! Hír
Az európai Nine Inch Nails rajongók már így is örülhettek a zenekar ó ideje várt, újabb nyári körútjának a kontinensen, de erre még azért rá tud licitálni a zenekar, ugyanis június 22-én egy új EP-t is a világra szabadítnak!
A Bad Witch címet viselő, hat számot rejtő korong épp az európai körút
Slayer, Lamb Of God, Anthrax és Obituary közös Európa-turné az év végén? Hír
Nagyon úgy néz ki, hogy az európai fémzene rajongók imái meghallgattattak és legalább olyan parádés búcsúturnét hoz át az év végén a kontinensre a Slayer, mint amit Észak-Amerika kap! Az egyelőre csak kiszivárgott, és hivatalosan nem megerősített hírek szerint nem kisebb nevek kísérik majd a lekös
Nem engedték le a színpadról Balázs Fecóékat Cikk
Lüktettek a dobok, morajlott a basszus és sírt a gitár – fergeteges múltidéző koncertet adott a 40 éves Korál a Papp László Budapest Sportarénában, ahol fiatal és idős egymás mellett énekelte az elmúlt négy évtized legnagyobb dalait. Balázs Fecó és bandája akkora bulit csapott, hogy a közönség le se
Május 9-én kezdődik az egyéni jegyértékesítés a 2018/19-es évad előadásaira Hír
Május 9-től a Müpában már nemcsak bérletben, hanem a következő évad egyes előadásaira is lehet jegyeket váltani. 2018/19-ben olyan neves művészek lépnek színpadra, mint Gyenyisz Macujev zongoravirtuóz, Olga Peretyatko világhírű szoprán, vagy a sokoldalú dirigens, Teodor Currentzis. A Canadian Brass
Király Viktor lép fel James Blunt előtt az Arénában Hír
Már csak egyet kell aludniuk James Blunt magyar rajongóinak, hogy ismét Budapesten köszönthessék kedvencüket. Ráadásul nem más nyitja meg az estét az Arénában, mint Király Viktor!
Király Viktor karrierje kilenc éve folyamatosan felfelé ível, a napokban jelentkezett új dalával, Király utca címmel.
Freddie lesz Emeli Sandé előzenekara Hír
A világhírű brit soul és R&B énekesnő, Emeli Sandé 2018. február 18-i koncertje előtt, a hazai közönség egyik nagy kedvence, Freddie és zenekara lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
Fehérvári Gábor Alfréd, művész nevén Freddie, egy televíziós tehetségkutató műsorban tűnt fel, ott ism
Ma kezdődik a Nagy-Szín-Pad 2018! Hír
Ma este 20:00-kor az Apey and the Pea és az NB teljes koncertjével kezdődik a Nagy-Szín-Pad! 2018-as elődöntője. A közönség az Akvárium Klubban, valamint a Nagy-Szín-Pad! online felületein, live streamen is nézheti kedvenceit, de az M2 Petőfi TV is a helyszínről jelentkezik a 4 este során, izgalmas
A CRX lesz a Queens Of The Stone Age előzenekara a Parkban! Hír
Nick Valensi, a The Strokes gitárosának bandája, a CRX indítja az estét június 21-én a Queens of The Stone Age koncertje előtt a Budapest Parkban. A két zenekar közti barátságról az is sokat elárul, hogy a CRX debütáló albumát Josh Homme producerálta.
A CRX 2016-ban dobta ki bemutatkozó lemezét N
Egy hét múlva nyit a Park! Cikk
Jövő héten, egész pontosan május 3-án a Budapest Park is nekiindul a nyári szezonnak, és immár hetedik alkalommal nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt Közép-Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, ráadásul mindehhez történetének legerősebb zenei felhozatalát és legszínesebb programsorát adj
Karmakóma az Arénában - jön a Massive Attack! Cikk
Azt is mondhatnánk, hogy az elektronikus zene történetének egyik alapzenekara lép fel június 23-án az Papp László Budapest Arénában - de gyorsan hozzátesszük, egy jó ideje stílusok felett álló, öntörvényű legenda koncertezik ezen az estén a főváros legnagyobb koncerttermében. Kihagyhatatlan élmény.
Csodálatos teremtményeket hoz Budapestre Nick Cave Cikk
Minden idők egyik legfontosabb dalszerző-énekese Nick Cave, ebben semmi túlzás nincs. Dalszövegei, dalai, lemezei, regényei és személyisége együtt adják ki azt a különleges valamit, ami miatt az ausztrál alkotó megkerülhetetlen és lenyűgöző. Legfrissebb lemezét és pályafutása legjavát hozza június 2
Először jön Budapestre a 2000-es évek alternatív sztárzenekara! Cikk
Sosem járt még Magyarországon, így különösen nagy izgalommal várhatjuk a 2000-es évek elején kevesek által ismert amatőr zenekarból gyakorlatilag pillanatok alatt kultegyüttessé, majd következő lemezeivel lépésről-lépésre arénatöltő sztárzenekarrá emelkedő Arcade Fire koncertjét június 17-én a Papp
Pénteken nyit a Track! Hír
Stone Sour, Ugly Kid Joe, Black Stone Cherry, Shinedown, Joe Satriani, SOJA, Sons Of Apollo, és még a legendás Genesis gitáros Steve Hackett is a Barba Negra Trackben látható hamarosan. De a hazai színtér sem maradhat ki, a Supernem, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a Magna Cum Laude, és a Beatrice, vag
Hatásos képek a World Press Photo seregszemléjén Cikk
A Canon Europe szívből gratulál Ronaldo Schemidt fotográfusnak, az idei World Press Photo of the Year pályázaton elnyert díjáért. Ronaldo fotója egy lángoló férfit mutat, Caracasban, Venezuelában, az elnök, Nicolás Madur elleni, a készenléti rendőrséggel való erőszakos összecsapások idején.
A Can
Különleges fúziók, izgalmas elektronikus párosítások a 38. Budapesti Tavaszi Fesztiválon Cikk
Az elmúlt évek során egyre szélesebb zenei spektrumot ölel fel a Budapesti Tavaszi Fesztivál kínálata, így nem meglepő, hogy idén is a könnyűzene és elektronikus zene legkiválóbbjai adják egymásnak a színpadot. Helyszínként a Várkert Bazár mellett a főváros vezető zenei klubjai, többek között az Akv
Coachella 2018 élő adás Cikk
Már jó pár éve biztos tavaszi program a legendás Coachella Festival, nekünk pedig innen világ túlsó felén egy több mint kellemes hangulatfokozó a nyárra a gigászi rendezvény élő adása, ami természetesen idén sem marad el, sőt a szokásos 3 csatorna mellett az idei évben már VR kompatibilis adást is k
Metallica: nagybetűs metal, Tankcsapda-feldolgozás és jótékonykodás! Cikk
Nem gondoltam volna, hogy még 2018-ban is azzal kezdek egy Metallica-koncert utáni napot, hogy jóleső izomlázam van a nyakamban és olyan hangom van, mintha whisky-n élnék 20 éve, de az április 5-i este csont nélkül kihozta azt a hangulatot, amikor az első pár alkalommal puttyantottam be a Ride The
Új single-t is hoz áprilisban a Carnival Youth! Hír
Az indie-folk csapat Love Is The Answer c. új dalával hozza el a tavaszt április 16-án a Dürer Kertbe. A lett zenekar nem először jár Magyarországon, most a Meztelen Diplomaták és a Platon Karataev társaságában táncoltatják meg a közönséget.
A Carnival Youth Love Is The Answer című új dalával ve
A Leaves' Eyes lesz a Kamelot vendége októberben! Hír
A napokban megjelenő új KAMELOT lemez turnéja ősszel Európát is eléri, a körúthoz különleges vendégeként pedig a szintén friss albumos LEAVES’ EYES csatlakozik. A budapesti állomásnak október 9-én a BARBA NEGRA ad otthont.
A “The Shadow Theory” című új Kamelot album a 2015-ös “Haven” folytatása,
Túlélni a fesztivált! - Tanácsok kezdőknek és haladóknak Cikk
Hogyan bulizzuk végig a fesztivált? Mit tegyünk másnap ellen? Mi kell a szervezetnek és a léleknek, hogy ne egy hétig az ágyat nyomjuk a nyár után? A válaszok itt, és csak nektek és csak most! A válaszadók pedig mocskos öreg fesztivál rókák! Ők tudják mi a 'túlélés' titka...
Tanács 1 - A fröccs (
Kapcsolódó kategóriák
Delain koncert 2019, Budapest - vendég: Arkona Esemény
Delain koncert 2019, Budapest időpont
Delain koncert 2019, Budapest Esemény
Delain koncert 2019, Budapest időpont
Monuments koncert 2020, Budapest - vendég: Heart Of A Coward Esemény
Monuments koncert 2020, Budapest időpont
Lionheart és Deez Nuts koncert 2019, Dürer Kert - vendég: Kublai Khan, Obey the Brave, Fallbrawl Esemény
Lionheart és Deez Nuts koncert 2019, Dürer Kert időpont
Unearth koncert 2020, Budapest - vendég: Prong, Dust Bolt Esemény
Unearth koncert 2020, Budapest időpont
Drahla koncert 2019, Budapest Esemény
Drahla koncert 2019, Budapest időpont
Junkies turnézáró koncert 2019, Barba Negra Club Esemény
Junkies turnézáró koncert 2019, Barba Negra Club időpont
Bob Moses club set 2020, Budapest Esemény
Bob Moses club set 2020, Budapest időpont
Being As An Ocean koncert 2019, Budapest - vendég: Novelists, Dream State Esemény
Being As An Ocean koncert 2019, Budapest időpont
Purci Dance Party 2019: Sacred Reich - vendég: Grave, Night Demon Esemény
Purci Dance Party 2019 időpont
Terror koncert 2019, Budapest - vendég: Death Before Dishonor, Lion's Law, Jesus Piece Esemény
Terror koncert 2019, Budapest időpont
Calexico koncert 2019, Budapest - vendég: Iron & Wine Esemény
Calexico koncert 2019, Budapest időpont
Tommy Emmanuel koncert 2019, Budapest - vendég: Ripoff Rasklonikov Esemény
Tommy Emmanuel koncert 2019, Budapest időpont
Layla Zoe koncert 2019, Budapest Esemény
Layla Zoe koncert 2019, Budapest időpont
Kvelertak koncert 2020, Budapest - vendég: Planet Of Zeus Esemény
Kvelertak koncert 2020, Budapest időpont
Metallica koncert a Sportarénában Sportaréna, Budapest
Metallica koncert 2018 időpont
Talamba 20 koncert 2019, Müpa Esemény
Talamba 20 koncert 2019, Müpa időpont
Ghost koncert 2019, Budapest - vendég: Tribulation, All Them Witches Esemény
Ghost koncert 2019, Budapest időpont
Crossfaith koncert 2020, Budapest Esemény
Crossfaith koncert 2020, Budapest időpont
Kocsis Zoltán emlékkoncert 2019, Müpa Esemény
Kocsis Zoltán emlékkoncert 2019, Müpa időpont