Gryllus Vilmossal búcsúzik a Pöttömkert Cikk
Minden hónapban egy vasárnapra a Budapest Park a gyerekeké lesz, ahol kedvükre játszhatnak és alkothatnak. Nem lesz ez másként szeptemberben sem – az idei év utolsó Pöttömkertjén – ahol a lurkók nagy kedvence, Gryllus Vilmos játszik majd, de a kis focisták legnagyobb örömére a Magyar Labdarugó Szövetség Szurkolói Falujában is külön programmal várják őket szeptember 3-án.
Hirdetés
A szeptemberi Pöttömkert nemcsak azért lesz különleges, mert ez lesz idén az utolsó, de azért is, mert a nyár lezárásaként egy igazi „szupersztár” lép színpadra, a gyerekek egyik legkedveltebb dalszerzője és előadója, Gryllus Vilmos. Persze, nem ő lesz az egyetlen, akit meglátva biztos az örömujjongás: ezúttal is a Kerekítő mondókás mókával indul a reggel, itt lesz Mile Szilvia és gyerek fitnesz csapata, hogy jól átmozgassanak mindenkit, megismerhetjük a Tetovált Állatmentők Egyesületet és a Piros Orr bohócdoktorok is itt lesznek, hogy mosolyt csaljanak az arcokra. Az ArtPaint pedig ismét szolgálatba áll csillámtetoválásaikkal, ahogy a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági tagozata is, hogy mindenféle menő arcfestést készítsenek.
Természetesen ezúttal sem kell a gyerkőcöknek hiányolni semmit, amit eddig megszerettek, így búcsúzóul játszhatnak a Piatnik Interaktív játszóházban, lesz Mizo Tejes Kaland, Fejtörők, Óriás társas, tengerimalac simogatás, szuper tanulóbicajok és a Razor rollerei, valamint egy bemászható kukásautó is. Az ősz közeledtével a népi játszóházban ezúttal a szüret lesz a terítéken és megismerhetik a Dunakanyar Népművészeti Egyesületet is. Külön meglepetés lesz a kis focisták számára a Magyar Labdarugó Szövetség Szurkolói Faluja, ahol ügyességi foci játékok várják a jövő Ronaldóit.
A szeptemberi Pöttömkertre a felnőttek részére 13 óráig 500 Ft a belépés – a gyerekeknek természetesen egész nap ingyenes – a belépőkből származó bevétel 50 %-a pedig jó célra megy: a Budapest Park a Piros Orr Bohócdoktoroknak adományozza. További információért és programokért irány a szeptemberi Pöttömkert Facebook eseménye.
Sajtóanyag: Pöttömkert
Kapcsolódó
Múzeumok Majálisa 2024 - Múzeumi seregszemle május 25-26-án a Magyar Nemzeti Múzeumban Cikk
27. alkalommal rendezi meg a Magyar Nemzeti Múzeum az ország legnagyobb múzeumi seregszemléjét, a Múzeumok Majálisát az ICOM Múzeumi Világnap alkalmából a hagyományok, szokások, örökség jegyében, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával. Közel 80 múzeum mutatkozik be és készül ajándék
2024-ben is lesz gyereknap a Müpában! Cikk
Az intézmény különleges izgalmakkal készül május utolsó vasárnapjára a legifjabbaknak: május 26-án a Müpa Gyermeknapon ingyenes koncertek, mesés-táncos előadások, rengeteg kreatív és zenés foglalkozás, valamint sok-sok játék várja az egész családot bent az épületben és kint szabadtéren is. A Müpa
HangFeszt Fóton - Minden, ami zene, minden, ami érték Cikk
Nagyszabású, ingyenes kulturális fesztivál várja a családokat 2024. május 11-én, szombaton Fóton, a Szeplőtelen Fogantatás-templomban és annak kertjében. A HangFeszt programjai között olyan művészekkel találkozhat a közönség, mint Farkas Gábor Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és Shu Hui Bao operaé
Ünnepre hangoló előadásokkal várja az egész családot decemberben a Müpa Cikk
Az év végi rohanás közepette és az ünnepi készülődés forgatagában még nagyobb szükségünk lehet a kikapcsolódásra és arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk. A Müpa ebben az időszakban is a család minden tagjának kínál programot, amellyel hangolódhat a kö