Kultúra és művészetek 10.oldal
1492 találat. Amfiteátrumok, Film, Galériák, Karnevál, parádé, Budapesten kerül megrendezésre a IX. Országos Playback Találkozó
Budapesten kerül megrendezésre a IX. Országos Playback Találkozó Cikk
Ismét egy helyen a hazai playback közösség tagjai - előadásmaraton - műhelymunkák a műfajjal most ismerkedőknek és nagymestereknek - sőt, idén először külön programok az 5-12 éves korosztálynak és szüleiknek, valamint kamaszoknak - és persze PlayJAM - ahol bárki előtt nyitva áll a játék lehetősége
Egész nyáron Várkert Bazár! Cikk
A Várkert Bazárban 2022. május 24-én tartott sajtótájékoztatón a programsorozatot és a Várkert Bazár nyári céljait Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese ismertette. Sorozatok rendhagyó szezonzárása Június 13-án Hirtling István szín
Szabad Táncház a Káli-medencében - Pünkösdkor is Kőfeszt! Cikk
Augusztus első hetében már negyedik alkalommal lesz Kőfeszt -A nyugalom fesztiválja. Idén azonban a fesztiválon túl már nem csak annak kísérőprogramja, a havonta egy alkalommal megrendezett Folkklub várja az érdeklődőket, hiszen a pünkösdi hétvégén debütál a Kőfeszt – a Szabad Táncház elnevezésű n
Először lép színpadra Magyarországon korunk egyik legjelentősebb karmestere, Christian Thielemann Cikk
Május 26-án egy több évszázados hagyománnyal rendelkező német zenekar és világklasszis énekesek örvendeztetik meg a szimfonikus zene kedvelőit és a zenei felfedezésre vágyókat. A Drezdai Staatskapelle hangversenyén a Magyarországon első ízben fellépő sztárkarmester, Christian Thielemann vezényleté
Két év után ismét Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban Hír
Két év kihagyás után újra Múzeumok Majálisa a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Múzeumkertben, ahol május 21. és 22. között több mint 70 múzeum mutatkozik be. A látogatókat napközben gyermekprogramok, tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások és gasztronómiai különlegességek, délután és este ped
Indul a jegyértékesítés a Müpa 2022/23-as évadának programjaira Hír
A Müpa a következő évadban is a világ vezető zenekaraival, karmestereivel és szólistáival várja az érdeklődőket. A nézők az elmúlt hetekben az intézmény által kínált bérletek közül választhatták ki kedvenceiket, most azonban már külön-külön is megválthatják belépőiket az egyes előadásokra és konce
Bondoró Fesztivál 2022 Esemény
Bondoró Fesztivál 2022 dátum
Világhírű Ring ciklusával tér vissza a Budapesti Wagner-napok Hír
2022-ben immár tizennégy éve annak, hogy a Müpa először mutatta be Fischer Ádám karmester és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara közreműködésével eddigi legnagyszabásúbb, négy estén át zajló produkcióját, Richard Wagner A nibelung gyűrűje című operaciklusát. Hartmut Schörghofer legendá
"Az egyik szemem sír, a másik nevet" – Interjú Szűcs Mihállyal, a Barba Negra vezetőjével Cikk
Vasárnap délután a BARBA NEGRA vezetője, Szűcs Mihály, aki többek között a Koncertszervező.hu egyik alapítója, mellette pedig több, zenei témájú projekt ötletgazdája – ROCK1, Fesztivál FM -, személyes hangvételű posztban írt a Győrújbaráton megrendezett fesztiválon tapasztalt öröméről. Elmondása,
A Magyar Nemzeti Múzeum ingyenes, digitális kiállítóhelyet nyitott az Akváriumnál Cikk
Világhírű múzeumok – köztük a Louvre, a Musée d’Orsay, valamint a Picasso Múzeum – ikonikus műtárgyai is megtekinthetők a Magyar Nemzeti Múzeum legújabb kiállításán. A francia Micro-Folie mobilmúzeum digitális tárlatlátogatásán a látogatók tabletek segítségével, nagy felbontású, digitalizált fényk
Hazai képzőművész installációja ékesíti a Budapest Parkot Cikk
Májustól egy különleges installáció és egy ideiglenes kiállítás fogadja a Budapest Park vendégeit. A Zwack Unicum pályázatára hazai képzőművészek jelentkezhettek terveikkel, a négy legkülönlegesebb mű kiállítás, a győztes elképzelés pedig installáció formájában valósult meg. A projekt egy jótékony
Nemzetközi sztárok a 2022-es Jazztavaszon Cikk
A Müpa a kezdetek óta jazzel ünnepli a tavasz legszebb hónapját, idén két év kihagyás után a közönség végre ismét nemzetközi nagyágyúk koncertjein hódolhat a műfaj iránti szenvedélyének. Sarah McKenzie bensőséges hangulatú szólóesten mutatja be Secrets of My Heart című lemezét, a Yellowjackets big
Tavaszi zsongás a Müpában Cikk
A klasszika és a romantika két kulcsfigurája ígér tartalmas élményt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar koncertjén 2022. május 12-én. A Beethoven-műveket kínáló első részben hallható lesz a népszerű Egmont-nyitány. A mestert 1809-ben a bécsi császári színház kérte fel, hogy írjon
Május 13-án indul a VEB2023 idei romkoncert sorozata Hír
A tavaly indult sorozat egyedi és romantikus környezetbe helyezett irodalmi ihletésű koncertekkel mutatja be Veszprém és a Balaton-felvidék egyedülállóan gazdag középkori örökségét. Az első idei esemény igazi különlegesség lesz, hiszen a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) progr
Az ország legjobb sajtófotói a Magyar Nemzeti Múzeumban Cikk
Közel 250 fotográfus mintegy 6000 pályaművéből választott legjobb alkotásokkal nyílt meg a 40. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum belső udvarában. Az eseményen átadták a pályázat győzteseinek járó MÚOSZ Nagydíjat és az André Kertész-nagydíjat, a tizennégy kategória első három helye
Tánc világnapja a Várkert Bazárban Cikk
Április 29-én ingyenes szabadtéri eseménysorozattal ünnepli a tánc világnapját a Várkert Bazár. A mozdulatművészet határterületeiről érkező alkotók közösségformáló köztéri, workshopból kifejlődő, itt és most spontán születő előadással készülnek, amely annyira erősen épít a közönség részvételére, h
Minden eddiginél több színházi produkció a 2022-es VéNégy Fesztiválon Cikk
Számos szakmai díjat elnyert magyar színházi előadás, Örkény Egypercesein alapuló szlovák darab, Petőfi Sándor alakját is megidéző cseh produkció és Shakespeare Titus Andronicus című drámájának kortárs lengyel feldolgozása lesznek a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó fő színházi programjai. A
Távol és mégis közel – Barakonyi Zsombor kiállítása Cikk
A művész közelgő, 50. születésnapja alkalmából nyílt kiállítás a Pintér Galériában Barakonyi Zsombor alkotásaiból. A "Távol és mégis közel" című, május közepéig látható tárlat keretében a művész legújabb munkáit vonultatja föl. Barakonyi Zsombor alkotásai a művésztől már megszokott realisztikus,
Miskolcon, Győrben és Debrecenben is kivételes programmal várja a közönséget a Bartók Tavasz Cikk
Ramón Vargas és a Győri Filharmonikus Zenekar, Arturo Sandoval, Maxim Vengerov és a Pannon Filharmonikusok, a BANDALOOP, Igudesman & Joo, Szergej Krilov és a Kodály Filharmonikusok Debrecen, a Győri Balett, a Szegedi Kortárs Balett, a Pécsi Balett és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Ritmo Pikn
Lista Szűkítése
Kapcsolódó kategóriák
különböző településeken Kultúra és művészetek kategórában
különböző országokban Kultúra és művészetek kategórában
"Elbűvölő Shanghai" fotókiállítás Esemény
"Elbűvölő Shanghai" fotókiállítás időtartama
Jade Spirit Fesztivál 2018 Esemény
Jade Spirit Fesztivál 2018 időpont
Mádi Zsidó Napok 2018 Esemény
Mádi Zsidó Napok 2018 időpont
Múzeumok Éjszakája 2018 - Nyitott Zsinagógák Éjszakája Esemény
Nyitott Zsinagógák Éjszakája 2018 időpont
Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál 2018 Esemény
Bartók Szeminárium és Fesztivál 2018 időpont
Régi Zenei Napok 2018 Esemény
Régi Zenei Napok 2018 időpont
Pécsi Országos Színházi Találkozó - POSZT 2018 Esemény
POSZT 2018 időpont
Duna Karnevál 2018 Esemény
Duna Karnevál 2018 időpont
Anna-Bál és Utcabál 2018 Esemény
Anna-bál és utcabál 2018 időpont
Verzió Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2018 Esemény
Verzió Filmfesztivál 2018 időpont
Tokaj Fesztiválkatlan 2018 Esemény
Tokaj Fesztiválkatlan 2018 időpont
SzamosFeszt 2018 Esemény
SzamosFeszt 2018 időpont
Compagnia Finzi Pasca: Per te. (Neked) MÜPA, Budapest
Esemény ideje
Pünkösd a Várkert Bazárban 2018 Esemény
Pünkösd a Várkert Bazárban 2018
Szentendrei Pestisűző Fesztivál 2018 Esemény
Szentendrei Pestisűző Fesztivál 2018 időpont
HaHó Európa – az európai kulturális örökség ünnepe Esemény
HaHó Európa 2018 időpont
KOGART Kortárs Gyűjtemény kiállítás a Várkert Bazár Testőrpalotájában Esemény
A kiállítás időpontja
Future Park kiállítás Esemény
Future Park kiállítás időpont
Kórusok Éjszakája 2018 Esemény
Kórusok Éjszakája 2018 időpont
Budapest A Cappella Fesztivál 2018 Esemény
Budapest A Cappella Fesztivál 2018 időpont